UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


HÁTORSZÁGBÓL JELENTJÜK – U12-ES SIKEREK a HÉTVÉGÉN


Image

Márciusban is nagyüzem lesz az utánpótlásban. A sort szombaton az U20 kezdte, míg vasárnap az U15 és az U12 csapataink vitézkedtek. Összegyűjtöttük eredményeiket.

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U21 – NBI-es fiókcsapat

A győzelem sajnos nem, de a pontszerzés összejött a rivális MTK ellen. A mérkőzés előtt csak egyetlen pont választotta el a két csapatot a tabellán, így reménykedtünk hogy egy jó mérkőzéssel sikerülhet megelőznünk a tavaly még Extraligában induló MTKt. Két bealudt szett után, sajnos reményeink szertefoszlottak, s bár két sima szettben ki tudtunk egyenlíteni, a fordítást és az ezzel járó több pontot már nem sikerült elérni.

Selmeczi Zsuzsanna így látta:
Nekünk kellett volna harapósan kezdeni, de nem sikerült. A sok egyéni hiba rányomta bélyegét a játékra, s így az első két szettet tálcán kínáltuk az MTK csapatának. A folytatásban viszont szerkezetet váltottunk amivel sikerült a játékunkat felgyorsítani és jó döntéseket hozni. Két sima szettet hoztunk. Sajnos az ötödik játékrészben megint érthetetlen módon előjöttek az egyéni hibáink, amivel nem tudtuk magunk javára fordítani a találkozót..

2024.03.02. BUDAPEST,SZENT GELLÉRT SPORTCSARNOK Budapest 
MTK – UTE 3-2 (25-20 25-19 15-25 11-25 15-12)

A statisztikát itt találod: MTK – UTE

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U20 – LILA

Az eddig veretlen U20 felforgatott felállásban ugyan, de két vereséget szenvedett a hazai rendezésű fordulóban. Előbb a Balatonfüred, majd a Nyíregyháza ellen sem sikerült a pontszerzés.

Selmeczi Zsuzsanna összefoglalója:
„Ezen a hétvégén főként a fiatalabb játékosoknak terveztem lehetőséget adni és egész jól éltek vele. Már csak a bátorságot kell mellé tenniük”

2024.03.02. BUDAPEST. UTE CSARNOK
UTE U20 LILA – SZENT BENEDEK RA 0-3 (14-25, 22-25, 23-25)
UTE U20 LILA – NYÍREGYHÁZA 1-3 (25-21, 18-25, 18-25, 18-25)

Részletek itt

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U15 – LILA

Egy győzelem és egy vereség az U15-ös első osztályú csapattól. Nem bírtuk a Vasas, de hazai Kecskemét csapata ellen javítottunk a hétvégi forduló eredményein.

2024.03.03. KECSKEMÉT BÁNYAI JÚLIA GIMNÁZIUM TORNATERME
VASAS SC PIROS – UTE U 15 LILA 3-0 (25-15, 25-14, 25-10 )
KESI RA U15 I – UTE U 15 LILA 1-3 (18-25, 25-23, 22-25, 14-25)

Részletek itt

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U15 – FEHÉR

Ha csak az eredményeket nézzük hasonlóan LILA csapathoz, itt is egy győzelem és egy vereség a mérleg. Míg a KSE gárdáját magabiztosan vertük, addig a Csepeltől összeszedtünk egy vereséget. Javításra lesz lehetőség március 16-án!

2024.03.03. UTE TÁBOR UTCAI EDZŐCSARNOK
UTE U15 FEHÉR – KSE U15 SÁRGA 3:0 (25-9, 25-21, 25-23)
UTE U15 FEHÉR – CSEPELI RÖPLABDA CLUB 1:3 (16-25, 20-25, 26-24, 15-25)

Részletek itt

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U12 – LILA (KISMINI)


Kismini csapatunk két győzelemmel abszolválta a hétvégi fordulót. A VASAS Folyondár utcai csarnokában rendezett tornán előbb a nagy rivális BRSE ellen nyertek nagyon szoros szettekkel 2-1-re, majd pedig a z érdieket fektették kétvállra a lányaink. Így továbbra is az élmezőnyben, vagyis a harmadik helyről várják a folytatást.

2023.03.03. VASAS FOLYONDÁR UTCAI CSARNOK
BRSE FEHÉR – UTE U12 1-2 (24-26, 23-25, 25-23)
DELTA RSC FEKETE – UTE 0-3 (23-25, 25-27, 21-25)

Részletek itt

Fotók: Stefik Csaba

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————

U12 – FEHÉR (KISMINI)

A FEHÉR MINI csapatunk hazai pályán egy győzelmet és egy vereséget ért el, így megvan a csapat első győzelme a II. osztály középszakaszában. Folytatás ápirlis 20-án.

Király Zsolt nyilatkozata: Az első meccset sajnos 2:1-re elvesztettünk, az utolsó szettet 28:26-ra, amit nagyon sajnálok. Ezután viszont ügyesen koncentrálva 2:1-re nyertük a második meccset. Gratulálok a lányoknak, folytatódik a tavaszi idény, készülünk a következő fordulóra.

2024.03.03. UTE CSARNOK
UTE U12 FEHÉR – KISPEST SE A 1-2
UTE U12 FEHÉR – RÖPPALÁNTA SE 2-1

Részletek itt

g.a.