UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


NYITOTT AJTÓ ELŐTT


Image

Az elmúlt héten szerdán, hazai pályán parádés győzelmet arattunk, amivel életben tartottuk az Extraligában a legjobb négy közé kerülés lehetőségét. A Békéscsaba elleni negyeddöntő párharca ugyanis 2-2-re áll, így a továbbjutás most már csak és kizárólag egyetlen mérkőzésen fog eldőlni, neveztesen a Békéscsabán most szerdán (03.06) megrendezésre kerülő ötödik találkozón.

A rájátszásban csak a győzelem számít. Persze a győzelmek szettekből, a szettek meg pontokból állnak, de a végelszámolásnál csakis egy a fontos, nyersz vagy vesztesz. Mindegy milyen szettaránnyal, mindegy mennyi ponttal, csak nyerj! Aki pedig többször nyer mint kettő, az továbbjut. Egyszerű szabályrendszere van a play off-nak. Papíron nekünk is egyszerű dolgunk van, nyernünk kell hogy továbbjussunk!

Végignézve a BRSE elleni párharc alakulását, a korábbi négy mérkőzésen mindig a hazai csapat nyert, és mindig 3-0 arányban, vasárnaponként a BRSE, szerdánként mi diadalmaskodtunk! A hazai pálya tehát eddig döntőnek bizonyult, mint ahogy a napok is, de egy mindent eldöntő ötödik meccsen ez már nem lesz ilyen egyértelmű. Ahol egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról ott más erők dominálnak. Fontos a hazai szurkolók hangja, hiszen az előző találkozón nekünk is nagy segítség volt közönségünk ,de nem minden. Egy biztos, nehéz dolgunk lesz Békéscsabán, de bízunk abban hogy a lila szurkolóink is szép számmal kísérnek el bennünket, enyhítve a csabai katlan kékbe öltözött hangorkánján. A szerda egyébként is a mi napunk!

Tovább boncolgatva az eddigi meccseket, rengeteg fordulatot láthattunk, szett labdák kerültek hárításra itt is ott is, így a párharc végtelenül kiélezett lesz. Ha a négy meccs statisztikájára pillantunk pillanatnyi előnyünk van szinte mindenben, de sajnos nem az összteljesítmény számít. Sok fog múlna azon, melyik csapat tud a saját játékára koncentrálni, s hogy meddig tudja ezt megtenni, ha pedig hullámvölgybe kerül, hogyan tud belőle minél előbb továbblendülni. Ötödjére már a pillanatnyi jó döntések sorozata fogja meghatározni a mérkőzés alakulását. A pályára vitt hatalmas szív s vele az emóciók és a pozitív energiák a hideg fej okos döntéseivel kiegészülve vezethetnek a sikerhez.

Fontos meccs lesz ez mindkét csapat számára. Mutatja ezt az is, hogy ellenfelünk a hétvégén a MEVZA kupa négyes tornáján járt a szlovéniai Mariborban, ahol igencsak tartalékos csapattal utazott el, s lett negyedik. A meghatározó játékosok mind itthon maradtak, feladván így a jó szereplés lehetőségét, nem kockáztatva semmit, inkább az ellenünk vívandó összecsapásra készültek. A mi csapatunk pedig rég járt hasonló helyzetben, utoljára öt évvel ezelőtt jutottunk a négy közé, ahol a bronz meccsen pont a Viharsarkiak ellen maradtunk alul négy mérkőzésben. A lehetőség ajtaja újra kinyílt számunkra!

Csapatunk sosem látott odaadással készül a mérkőzésre, nagyon elszánt egytől-egyig Mindenki. A lányok átérzik a mérkőzés súlyát is. Amennyiben türelmesek vagyunk, és az oly sokszor emlegetett koncentrációt fenn tudjuk tartani, a várva várt végső győzelem nem maradhat el! Képességeink megvannak, a csapatmunka magasan szervezett és összeállt, most már csak pályára kell vinni szerdán mindezt, és egységben magabiztosan kell harcolni végsőkig! Fontos lesz továbbá az is, hogy ki tudjuk zárni a külső tényezőket, és befelé fókuszálva, tudjunk nyomást gyakorolni ellenfelünkre. Ha mindezek mellett a taktikai fegyelem is jelen lesz, akkor a BRSE fölé tudunk majd kerekedni.

Múlt szerdán kinyitottunk egy ajtót, most szerdán pedig mindent meg fogunk tenni, hogy belépjünk rajta! Hajrá LILÁK!

A mérkőzés szerdán (03.06) 18:00 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, Tillmann Gyula és dr Árpás Krisztina játékvezetésével. A találkozót a hunvolley.tv élőben közvetíti.Jegyek a helyszínen, vagy kedvezményes áron elővételben az alábbi linken elérhetőek: LINK