Szombaton az U15 és U12-es kiemelt csapataink hibátlan hétvégét zártak, a nyíregyházi extraligás szereplésünk előmérkőzésének is betudható U20-as szereplés felemásra sikerült, míg vasárnap az NBI-ben a veretlen Veszprém ellen nem sikerült borítanunk a papírformát, U15-ös alakulataink viszont további értékes pontokat gyűjtöttek. Utánpótlás híreink következnek.
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U21 – NBI-es fiókcsapat
A hatodik fordulóban Veszprémben látogatott fiókcsapatunk. A pontszerzés még várat magára, bár mondjuk nem is az egyik legerősebb ellenfél ellen várjuk azt. Jövő héten vasárnap az MTK együttesét fogadjuk, ahol lehet javítani.
Selmeczi Zsuzsanna rövid értékelése:
„Egy magabiztos Veszprémmel találkoztunk, gratulálni tudok nekik a győzelemhez. Eddig ők voltak számunkra a legnehezebb állomás, amit tudtunk is, épp ezért vártam a csapatomtól,hogy ehhez méltóan tegyék oda magukat. Az eredmény ellenére voltak szituációk amik tetszettek és ügyesen megoldottunk.„
2023.11.12. Veszprém, Táncsics Szakgimnázium
VEHIR_VESC – UTE U20 LILA 3-0 (25-18, 25-17, 25-16)
A statisztikát itt találod: VEHIR-VESC – UTE
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U20 – LILA
Első osztályú csapatunk Nyíregyházán lépett pályára szombaton. Egy győzelem és egy vereség a mérleg, két 3-0-ás mérkőzésen. A tabellán így őrizzük a harmadik helyet, ahol hibátlan Nyíregyháza és a csak szettaránnyal jobb Vasas mögött.
Selmeczi Zsuzsanna jelenti:
„Most a hétvégén az volt fókuszban, hogy mindenkinek tudjak játéklehetőséget adni és megnézzem, hogy tét helyzetben ki hogy tud teljesíteni és a csapat szerkezet bizonyos szituációkban hogy reagálni. „
2023.11.11. Nyíregyháza, Continental Aréna
Vasas U20 – UTE U20 LILA 0-3 (23-25, 23-25, 17-25)
Nyíregyháza U20 – UTE U 20 LILA 3-0 (25-16, 25-21, 27-25)
Részletek itt
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U20 – FEHÉR
Várhegyi Anikó értékelése:
„Az első vesztett meccsen egyértelműen jobb volt az ellenfél, mert a játékosaim nagy részének nem sikerült betartani amit kértünk. A második mérkőzésen sikerült javítani, mondhatni hoztuk a kötelezőt de sajnos jobbat vártam. „
2023.11.11. Taksony, Taksony Vezér Általános Iskola
UTE U 20 FEHÉR – Kispest SE A 0-3
UTE U 20 FEHÉR – Brózik Tibor DSE 3-0
Részletek itt
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U15 – LILA
A LILA csapat vasárnap Békéscsabán vendégszerepelt, ahol az hazaiakkal és az Érddel csaptak össze. Az eredmény két meggyőző 3-0-ás győzelem, amivel stabilizálódott a tabellán a második helyünk.
Horváth-Ancsin Kitti nyilatkozata:
„Gratulálok a lányaimnak, nagyon szépen játszottak! Rengeteg dolgot láttam/láttunk vissza a kollégáimmal, amit az elmúlt hetekben gyakoroltunk edzésen! Léptünk egyet előre megint ezzel a hétvégével, de messze még a vége, dolgozunk tovább!”
2023.11.12. Békéscsaba, Röplabda Akadémia
BRSE – UTE U15 LILA 0-3 (18-25, 23-25, 9-25)
DELTA Röplabda SE – UTE U15 LILA 0-3 (18-25, 6-25, 7-25)
Részletek itt
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U15 – FEHÉR
A fehér csapat Debrecenben játszotta sorom következő fordulóját, ahol megint egy győzelem és egy vereség lett a mérleg. A harmadik osztály alapszakaszának 4. helyén álló csapatunk legközelebb megint Debrecenbe utazik, november 26-án, ahol a DEAC és a Jászsági RA lesz az ellenfél.
2023.11.12. Debrecen, DSZC Beregszászi Pál Szakközépiskola
DVTK – UTE U15 FEHÉR 0-3
EÖTVÖS DSC – UTE U15 FEHÉR 3-1
Részletek itt
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U15 – BÍBOR
Három meccses napon van túl U15 Bíbor csapatunk is, ahol azért szerencsére a győzelmek száma több mint a vereségé. Czímer Attila vezetőedző így látta a vasárnapot:
„Az első mérkőzésért kár, nagyon gyenge volt a játékunk… vacak nyitások, nem túl okosan előkészített támadások, gyenge befejezés. Egy kis fejmosás után a másik két mérkőzésen már minden úgy alakult, ahogy azt mi akartuk. Jól fejeztük be a hétvégét, és ezzel a lendülettel megyünk neki a két hét múlva következő fordulónak, ahol majd az osztályozóba való kerülés lesz a tét.”
2023.11.12. Csepel
CSEPEL RSC- UTE U15 BÍBOR 3-0
PANORÁMA SE MÓKUS – UTE U15 BÍBOR 0-3
PANORÁMA SE-PANORAMIX – UTE U15 BÍBOR 0-3
Részletek itt
—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U12 – LILA
Lila kismini csapatunk Érden folytatta az alapszakasz küzdelmeit, ahol két remek győzelmet zsebelhettek be a fiatalok. Vigh Ivett Bernadett örömteli jelentése:
„Kemény nap volt mindenki számára, sok minden hátráltatott minket , de ígyis remekül szerepeltek a lányok! Nagyon büszke vagyok rájuk! Sok jó megoldásunk volt , nyitásaink is stabilak voltak. Egy csapatként küzdöttünk.”
2023.11.11. Érd, Bólyai János Általános Iskola
DELTA Röplabda SE FEKETE – UTE U12 LILA 1-2 (18-25, 25-23, 21-25)
BRSE U12 FEHÉR – UTE U12 LILA 1-2 (19-25, 12-25, 25-17)
Részletek itt
g.a.