Fotók. Vasas Attila (Vasas Óbuda)
Az új év első tétmeccsét játszotta csapatunk ma, a szomszédos Óbudán. A Vasas SC ellen idegenben vettük fel a kesztyűt, ahol a tét az volt, tudjuk-e tartani a meglévő különbséget az előttünk állókhoz képest.
Argentín mesterünk Igencsak felforgatott felállásban küldte pályára a lányokat, hiszen néhány sérülés igencsak átforgatta a csapatot. Legújabb igazolásunkra Katheryna Tkachenko-ra és a sérüléséből szépen felépült liberónkra Dömsödi Tamarára viszont számíthatott, így a Kucharska, Pezelj, Nacsa-Pekárik, Tkachenko, Yordanova és Ambrosio kezdő hatost olvasta be a hangosbemondó.
A mérkőzést Nacsa-Pekárik centertámadása nyitotta meg, és 6-6-ig gyakorlatilag az ő pontjaival tartottuk magunkat. Szokatlan volt a felállás, a lelkesen játszó hazaiak pedig felszabadultan tették a dolgukat. A szett közepén kezdtünk csak magunkra találni, 7:10-nél hazai időkérés szakította meg sorozatunkat. A VASAS SC zárkózott, mi pedig továbbra is dadogó játékkal tartottuk 1-2 pontos vezetésünk. (12:15) Kőnig Gábor másodszor is időt kért. Blokkvédekezünk és nyitásfogadásunk nem volt jó, de ennek ellenére képesek voltunk növelni előnyünket. 16:22-nél kettős cserével Bilusic jött átló posztra, így Fábián két ászával szettlabdához jutottunk, és ha az első kettőt nem is, a harmadikat Bilusic szettre váltotta. (18:25)

A második szett hasonlóan szoros játékot hozott, egyetlen fontos külünbséggel: most mi voltunk szinte végig 1-2 pontos hátrányban. 9:11-nél jött is az eligazítás lila módra, így a sorozat csak 13-ig tartott, ahol egy pillanatra át is vettük a vezetést. A VASAS azonban nem adta könnyen magát, KIss Lilla vezetésével újra magához ragadta a kezdeményezést. A két pontos hátrányt Pezelj remek nyitássorozata eltüntette, sőt a véghajrát már két pontos előnnyel kezdtük meg, amit magabiztosan növeltünk négyre, a jól játszó Yordanova hasznos pontjaival. (21:25)
A harmadik szettet sikerült jóval magabiztosabban kezdeni, hiba nélkül okos pontokkal, ász nyitásokkal 6:11-ig szépen növeltük is előnyünket. Lendületünket úgy látszott semmi nem törheti meg, 8:16-nál már kétszer annyi pontot számláltunk mint a hazaiak. Ám mégis hiába a tetemes előny, a szett végére majdnem elapadt. Úgy látszik ezt a betegségünket még nem sikerült kinőni….Öt pontot kaptunk zsinórban, majd a VASAS egészen egyre zárkózot köszönhetően két apró hibánknak. (21:22) Egészen forróvá vált a hangulat Óbudán, de a lélekjelenlét vagy nevezhetjük rutinnak is nekünk kedvezett. A meccset pedig az a Nacsa-Pekárik Eszter blokkból szerzett pontja foglalta keretbe, aki megkezdte a meccsen a pontgyártást. (22:25)

VASAS SC – UTE 0:3 (18:25, 21:25, 22:25)
TippmixPro Női Extraliga, 13. forduló, Budapest, Folyondár u. Vezette: Takács Á.,
VASAS SC: Kiss N 1, Kiss Lilla 14, Teleki 2, Manninger 6, Botyánszki 8, Csereklye 11 Csere: Balogh E. (libero), Sinka, Kokas 3, Mihálszki 2, Butor . Vezetőedző: Kőmig Gábor
UTE: Ambrosio 7, Kucharsha 2, Pezelj 10, Nacsa-Pekárik 10, Tkachenko 6, Yordanova 14 Csere: Dömsödi, Morioka (libero), Bilusic 1, Fábián, Szakály Vezetőedző: Alejandro Altamirano.


