Fiatal kora ellenére már két Extraliga-szezon tapasztalatával és felnőttválogatott-meghívóval érkezik Újpestre Nagy-Hegyesi Réka. A húszéves libero stabilitásával, nyugodtságával és kiváló koncentrációjával szeretné segíteni csapatunkat, amellyel a hazai sorozatokban és a nemzetközi porondon is komoly célokat tűzött ki maga elé.
Réka a második Extraliga-szezonját a MÁV Előre csapatában töltötte. Az idény nehézkesen kezdődött számukra, hiszen már az alapozás során több kulcsjátékos is megsérült, ami megnehezítette az összeszokást és az állandó felállás kialakítását.
– „Körülbelül fél éven keresztül tartott ez a nehéz időszak, mire végre kialakult egy sztenderd összeállításunk. Ezzel végül megnyertük az 5–9. helyért rendezett helyosztót. Összességében nagyon sok tapasztalatot tudtam gyűjteni a mérkőzéseken, a szezon végén pedig bekerültem a felnőttválogatott keretébe is” – tekintett vissza az elmúlt idényre új liberónk.
Réka 2014-ben, Szegeden ismerkedett meg a röplabdával. Először az általános iskolájában kezdett el játszani, majd onnan került át a Szegedi Röplabda Sportegyesülethez, ahol végigjárta az utánpótlás korosztályait. A sportágválasztásában édesapjának is fontos szerepe volt. Amikor családjával Szegedre költöztek, és új iskolában kezdte meg a tanulmányait, édesapja beíratta egy röplabdaedzésre. Akkoriban még néptáncolt is, így egy ideig párhuzamosan végezte a két tevékenységet. A végső döntést egy időpontütközés hozta el: az első néptáncfellépését és egy röplabdatornát ugyanazon a napon rendezték. Választania kellett, Réka pedig a röplabdát választotta. Mint mondja, már akkor világossá vált számára, melyik sport áll igazán közel hozzá. Utánpótláskorú játékosként sokáig négyesütőként szerepelt, de már ezen a poszton is a nyitásfogadást és a mezőnymunkát élvezte a legjobban. A liberóposztra végül egy váratlan helyzet terelte.
– „Egy országos döntőn kényszerhelyzet miatt be kellett állnom liberóként. Ezt követően meghívást kaptam Kőnig Gábortól az utánpótlás-válogatottba, ahol már ezen a poszton számított rám. Onnantól nem volt visszaút” – idézte fel Réka.
Eddigi pályafutása legnagyobb sikerének a felnőttválogatottba szóló meghívását tartja. Különösen sokat jelent számára, hogy húszévesen az ország legjobb játékosaival készülhet, és ilyen magas színvonalú környezetben fejlődhet tovább. Liberóként elsősorban nem a pontszerzés a feladata, mégis meghatározó szerepet tölthet be a csapat játékában. Réka úgy érzi, stabil támaszt tud nyújtani társainak, higgadtságának köszönhetően pedig nehéz helyzetekben is gyors és megfelelő döntéseket tud hozni.

– „Bár közvetlenül pontot nem tudok szerezni, mindent megteszek azért, hogy a körülöttem lévőket hozzásegítsem ehhez. Úgy gondolom, hogy a nyugodtságommal és a döntéseimmel pozitívan tudom befolyásolni a játék menetét.”
Legfontosabb erősségeinek a stabilitást, a nyugodtságot és a tartós koncentrációt tartja. Hosszú időn keresztül képes fenntartani a figyelmét, miközben jó lélekjelenléttel reagál a pályán kialakuló váratlan helyzetekre is. Az edzésmunkára a mérkőzésen nyújtott teljesítmény alapjaként tekint. Minden foglalkozáson igyekszik az adott napi lehetőségeihez mérten a maximumot nyújtani, mert hisz abban, hogy a befektetett munka a tétmérkőzéseken térül meg.
– „Szeretek edzeni, és mindent beleadok, ami az adott napon lehetséges. Az edzésen elvégzett munka alapozza meg azt, hogy a mérkőzésen megfelelő teljesítményt tudjunk nyújtani.„
A röplabdában leginkább annak kiszámíthatatlanságát szereti. Egy találkozó az utolsó pontig nyitott maradhat, és még a legnehezebbnek tűnő helyzetből is vissza lehet kapaszkodni.

Új liberónk már korábban is figyelemmel követte az UTE szereplését, és tetszett neki az a fejlődés, amelyet az elmúlt évek során a klubnál látott. Döntésében a szakmai szempontok mellett Ale személye és jelenléte is fontos szerepet játszott.
– „Régebb óta szemeztem a csapattal, és tetszett a klubon belül az évek során végbement fejlődés. Ale jelenléte is nagy szerepet játszott a döntésemben, kíváncsian várom a közös munkát.„A nyári időszak sem kizárólag pihenéssel telik számára, hiszen a válogatott programja két szakaszra osztja a felkészülését. A két időszak között elsősorban arra törekedett, hogy szülővárosában, Szegeden töltődjön fel családja és barátai társaságában. A nyárból ugyanakkor a balatoni kikapcsolódás sem maradhat ki.
Az új szezonban komoly tervekkel vág bele az újpesti kalandba. Szeretne csapatunkkal minél tovább menetelni a Challenge Kupában, és a hazai sorozatokban is meghatározó eredményeket elérni.
– „Óriási eredmény lenne figyelemre méltó teljesítményt nyújtani a nemzetközi porondon. A bajnokságban és a Magyar Kupában egyaránt elérhetőnek tartom a legjobb négy közé jutást. Úgy gondolom, ez csapatszinten is fontos célunk lesz.”
Nagy-Hegyesi Réka tehát fiatalos lendülettel, ugyanakkor már jelentős élvonalbeli és válogatott tapasztalattal érkezik Újpestre. Stabilitása, higgadtsága és hozzáállása fontos értéket jelenthet a következő szezonban – a hazai és a nemzetközi mérkőzéseken egyaránt.
NÉVJEGY
NAGY-HEGYESI RÉKA
Poszt: libero
Születési idő: 2006. január 23.
Magasság: 172 cm
Előző klubok: Szegedi RSE, KNRC, MÁV Előre Foxconn
Válogatottság: felnőttválogatott kerettag

