Bajnoki ezüstéremmel és emlékezetes nemzetközi kupaszerepléssel a háta mögött érkezik csapatunkhoz Szerényi Gréta. A 27 éves center számára nem lesz teljesen ismeretlen az újpesti környezet, hiszen fiatalabb korában már eltöltött egy szezont klubunknál. A 13-as mez új tulajdonosa gyorsan szeretne beilleszkedni, és bízik benne, hogy közösen egy eredményes, érmekben gazdag idényt zárhatunk.
Gréta mozgalmas és sikerekben gazdag szezont hagyott maga mögött Kaposváron. Csapatával ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban, a Magyar Kupában bejutott a legjobb négy közé, a CEV Challenge Cupban pedig egészen az elődöntőig menetelt.
– „Az előző szezon számomra emlékezetes volt. Csapatként sikeres évet zártunk Kaposváron, hiszen bajnoki ezüstérmet szereztünk, a CEV Challenge Cupban egészen az elődöntőig jutottunk, ami óriási élmény és eredmény volt. Emellett a Magyar Kupában is bejutottunk a Final Fourba. Büszke vagyok rá, hogy ennek a csapatnak a tagja lehettem” – tekintett vissza az elmúlt idényre új centerünk.
Gréta körülbelül nyolcéves korában, Nyíregyházán ismerkedett meg a röplabdával. A helyi lehetőségeknek köszönhetően került közel a sportághoz, amelyet már egészen fiatalon megszeretett. Gyerekként ugyanakkor több más mozgásformát is kipróbált: lovagolt, úszott, teniszezett és atletizált is, utóbbit hosszabb ideig a röplabda mellett folytatta. Végül azért döntött a röplabda mellett, mert ezt élvezte a legjobban. Különösen megfogta a csapatsportokra jellemző közösségi élmény, a közös célokért végzett munka és az a tudat, hogy a játékosok a pályán mindig számíthatnak egymásra. Érdekesség, hogy a centerposztot nem ő választotta magának. Fiatalabb korában az egyik edzője látta meg benne azokat az adottságokat, amelyekkel középső ütőként tudta a legtöbbet hozzátenni csapata játékához. Így kezdett el ezen a poszton szerepelni, amely azóta meghatározza pályafutását.

Eddigi legnagyobb sikerei között a Magyar Kupában elért második helyezését, valamint a Kaposvárral megszerzett bajnoki ezüstérmét emeli ki.
Saját magát küzdő és fókuszált játékosnak tartja. Szereti a kihívásokat, és mindig arra törekszik, hogy a pályán a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa. Három szóval úgy jellemezné magát: nyugodt, fókuszált és elszánt, legnagyobb erősségének a blokkmunkáját tartja. Sokat foglalkozik az ellenfél játékának olvasásával, a megfelelő helyezkedéssel, és azzal, hogy a hálónál minél hatékonyabban segítse csapata védekezését.
Gréta nemcsak a mérkőzések hangulatát, hanem az azokhoz vezető munkát is szereti. Legyen szó labdás vagy konditermi edzésről, minden alkalomban megtalálja a fejlődés lehetőségét.
– „Úgy gondolom, hogy mindig van hova fejlődni, ezért minden edzésen próbálok találni kisebb célokat, amelyekben előreléphetek” – fogalmazott. „Számára a röplabda legnagyobb értékét az egyéni fejlődés és a közösen átélt sikerek különleges kapcsolata adja. Ebben a sportágban senki sem nyerhet meg egyedül egy mérkőzést: minden egyes pontért együtt kell megdolgoznia a csapatnak. Ez a közös küzdelem és összetartás az, ami miatt ennyire közel áll hozzá a röplabda.„
Új játékosunk úgy érezte, hogy pályafutásában elérkezett a változás ideje, ezért örömmel fogadta az UTE megkeresését. Döntését az is megkönnyítette, hogy korábban már játszott Újpesten.
– „Egy szezont már töltöttem itt fiatalabb koromban, így a környezet nem lesz teljesen ismeretlen számomra. Emellett nagyon jó érzés, hogy ismét visszatérhetek Budapestre” – mondta Gréta.
A lila szín eddig nem tartozott a kedvencei közé, de biztos benne, hogy ez hamarosan megváltozik. Az újpesti visszatérésre már néhány lila kiegészítővel is felkészült, így az első lépéseket ezen a téren is megtette.

A röplabdán kívül a lovaglás áll hozzá a legközelebb. Régóta fontos szerepet tölt be az életében, mivel egészen más élményt kínál számára, mint a versenysport. Segít kiszakadni a mindennapi hajtásból, kikapcsolódni és feltöltődni. A következő idényben elsődleges célja, hogy minél gyorsabban megtalálja a helyét új csapatában, és kialakuljon a megfelelő összhang közte és társai között. Eredményesség tekintetében is komoly tervekkel érkezik Újpestre.
– „Bízom benne, hogy egy érmes szezont tudunk zárni, és a nemzetközi kupában is a lehető legtovább jutunk” – fogalmazta meg céljait a 13-as mez új tulajdonosa.
NÉVJEGY:
SZERÉNYI GRÉTA
Mezszám: 13
Poszt: center
Születési idő: 1998. október 16.
Magasság: 180 cm
Előző klubok: KHG KNRC (2024-2025), SZENT-BENEKDEK RA (2020-2024), JÁSZBERÉNYI RK (2019-2020), MTK (2018-2019) UTE (2017-2018), NYÍREGYHÁZA (2015-2017)
Eredményei: Challange Cup bronz (2026), Magyar bajnoki ezüstérmes (2026), Magyar bajnok bronz 3x (2025, 2023, 2022), Magyar kupa ezüstérmes (2025)

