UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


MAGYAR BAJNOKOK VAGYUNK U20-BAN


Image

De jó ezt leírni immár sokadszorra: Magyar Bajnok lett az U20-as csapatunk, miután 3-0 arányban megnyerte a döntőt az MTK csapata ellen.

A 2018-19-es akkor még junior magyar bajnoki címünk után, ismét miénk az ország legjobb csapata a legidősebb korosztályban. Végre. Az elmúlt öt évben ugyanis mindig ott voltunk a tűz körül, de sosem sikerült feltenni az i-re a pontot. 2020-as bajnoki döntőt a veretlen alapszakasz után még elmosta a COVID. 2021-ben, és 2022-ben hazai pályán az a döntőkben szenvedtünk vereséget, s lettünk ezüstérmesek, tavaly pedig már az elődöntőben elcsúsztunk, mert nem bírtuk az esélyesség terhét. Idénre viszont megbirkóztunk ezzel a feladattal is, és úgy nyertük meg a hat csapatos nyíregyházi országos döntőt, hogy szettet sem vesztettünk!

A történet még pénteken a Torma Ágnes U20-as Országos Bajnokság csoportmérkőzéseivel kezdődött. A mieink mindkét meccsükön magabiztosan győztek, így megnyertük a B csoportot. ami egyben azt is jelentette, hogy egyenes ágon jutottunk be a szombati elődöntőbe. ahol a BRSE várt ránk. A másik csoportban a Nyíregyháza lett az első. Az esti összecsapásunkon igencsak magabiztos játékkal, egy óra alatt be is jutottunk a döntőbe, nem úgy a másik ágon az MTK, ahol fordulatos küzdelmek után, némi meglepetésre vívta ki a győzelmet a hazai alaszakaszgyőztes Nyíregyháza ellen. A kék-fehérek döntőbe jutása azt is jelentette, hogy revansot vehettünk a 2022-es hazai pályán elszenvedett döntős vereségért….

A döntő első szettjének elején még tartotta a lépést az MTK, de tíz pont felett, egyre jobban érvényesítettük akaratunkat, és könnyedén nyertük azt. A második szettben változtatott ellenfelünk, amire jól reagáltunk, a szett közepén ugyan szoros küzdelem alakult ki, de a végén magunk javára tudtuk fordítani ezt a játékrészt is. A harmadik szettet megint jól kezdtük, és hatékony támadásainkkal magunhoz ragadtuk a vezetést. Nem adta magát könnyen azonban az egész hétvégén remekül küzdő MTK, 16-nál utolért bennünket. Innen fej-fej mellett haladtak a csapatok, 1-2 pontos előnyünk mindig nullázódott. A rendkívül izgalmas végjátékot azonban most mi bírtuk jobban, s magyar Bajnokok lettünk!!!

EREDMÉNYEK

( mérkőzésre kattintva a részletes statisztika előjön)

B csoport:
UTE – Szent Benedek Röplabda Akadémia 3-0 (25-11, 25-18. 25.21)
UTE – Szegedi Röplabda SE 3-0 (25-9, 25-21, 25-13)
Elődöntő:
UTE U20 – BRSE U20 3-0 (25-16 25-11 25-14)
1. helyért
UTE U20 – MTK U20 3-0 (25-11, 25-19, 25-23)

KÜLÖNDÍJASAINK:
A torna legjobb feladója: BÚTOR ANNA
A torna MVP-je: RIESZ LILIANA

A csapat tagjai: Butor Anna, Lehel Nóra, Báder Júlia, Correa Nadine, Kállai Laura, Riesz Lili, Sótonyi Hanna, Szatmári Júlia, Csereklye Zsófia, Fölker Sára, Sojnóczky Sára, Pusztai Lilien, Szabó Emese

Szakmai stáb: Selmeczi Zsuzsanna vezetőedző, Karóczi Szabolcs másodedző, Besztercei Attila erőnléti edző, Hercsik Ádám fizioterapeuta, Garas Attila statisztikus