UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


LÉPÉSELŐNYBE KERÜLTÜNK


Image

Az ötödik helyért folytatott párharc harmadik mérkőzésén lépett pályára csapatunk, Nyíregyházán. A szerdai találkozó teljesítményét magabiztos játékát átmentve sikerült is győzni. Az így kiharcolt lépéselőnyünk eredménye pedig az lehet, hogy hétfő esti meccsünk lehet az szezon utolsó mérkőzése, vagyis lezárhatjuk a párharcot.

Ellenfelünk agresszívan, mi pedig álmosan érkeztünk meg a mérkőzésbe. Nemigen találtuk meg a mérkőzés ritmusát, ellenfelünkön pedig a nagy akarás, rengeteg hibát is hozott, úgy vezettünk 10-8-ra hogy abból csak 4 pontot csináltunk meg mi. Fogadásuk pocsék volt, nemigen tudtunk rá építeni, egyedül blokkjainknak és Whitney szereváinak köszönhettük, hogy fokozatosan el tudtunk lépni, és növeltük az előnyt. (16-12, 20-13) A magabiztos előnyre aztán kicsit ráültünk, 23-18-nál még időt is kellett kérni. Innen egy pontot még engedtünk, de stílszerűen rengeteget hibázó ellenfelünk egy nyitásrontásával vittük el a szettet. (25-19)

A második szettben már sokkal stabilabb nyitásfogadást produkáltunk, aminek meg is lett az eredménye, remek támadásokat vezethettünk. A nyírségiek támadásban megtartották agresszivitásukat, így a csapatok 6-6-ig fej-fej mellett haladtak. Innen aztán a remekül játszó Kilyénfalvi és Kindelan támadásainak köszönhetően sikerült meglépni. 11-7-nél ellenfelünk már eligazítást is tartott. Chylinski mondanivalója azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így az első szettben megszokott állások jöttek a kijelzőn: (16-12, 19-13) 19-re azonban nem tudtunk lapot kérni, három ponttal zárkózótt a FATUM, de kubai különítményünk nemigen adott beleszólást a szett lezárásába, Kindelan kétszer, Whitney háromszor ütött pontot, amit Ambrosio blokkja és Moreno szemfüles ledobásával meg is nyertünk. (25-19)

A harmadik szettben felforgatott felállást láthattunk a túloldalon. Egykori kiváló centerünk átló poszton jött vissza a kezdőbe, míg a bajnokság legponterősebb játékosuk Kocic először a szezonban a cseresarokba kényszerült. Szerencsére jól reagáltunk a szerkezeti változtatásra, és ellentmondást nem tűrően előbb 10-4-es állást varázsoltunk, hogy aztán egészen komoly megtorpanást mutassunk be, és fokozatosan leadva a pontjainkat 14-14-es állást kanyarítsunk fel a táblára. Az egyenlítés azonban felpaprikázta a lányainkat, főleg Milanovát, aki két jó blokkjával és támadásával azonnal jelezte, nem szeretne negyedik szettet játszani. Ehhez a fórumhoz csatlakoztak a többiek, ki blokkban, ki támadásban és szépen, lassan helyreállították a szett eleji különbséget: 23-17-nél újra hattal mentünk. A jól játszó Jeremic még szépített, sőt Antivéro ütése és Milanova hibája után 23-20-nál még időt is kellett kérnünk. A pár perces nyugtató szusszanás után viszont gyorsan pont került a mérkőzés végére, második szettlabdánkat Whitney keresztütése érvényesítette: (25-21)

Idénybeli harmadik nyíregyházi győzelmünk így azt jelenti, hogy 2-1-re megfordítottuk a párharcot, amit hétfőn hazai pályán szeretnénk is lezárni. Az eddigiek alapján egészen közel is vagyunk az ötödik hely megszerzésére….Hajrá LILÁK!

………………………………………………………………………………………………..…………………………………………………………………………………………………..……………………………..…………………

2024.04.19. Nyíregyháza, Continental Aréna

FATUM-NYÍREGYHÁZA – UTE 0-3 (17-25, 26-25, 15-25)
Pontszerzőink: Whitney 14, Milanova 13, Ambrosio, Kindelan 10-10, Kilyénfalvi 7, Moreno 5

Összeállítás, jegyzőkönyv itt / teljes statisztika itt