UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


TÚLJUTOTTUNK A BALATONFÜREDEN


Image

A szombat este a Szent Benedek RA-t fogadtunk a 5-8- helyért folyó párharc harmadik mérkőzésén. A kérdés az volt, le tudjuk-e zárni a párharcot, Örömmel jelentjük, ez sikerült, nyertünk, így készülhetünk az 5. helyért.

Győztes csapaton ne változtass elvet követve, Horváth András ugyanazt a kezdő hatost jelölte kezdőbe: Moreno, Whitney, Kilyénfalvi, Dani Laura, Amaral, Ambrosio, liberóban pedig Dömsödi és Baksa. Nem indult túl jól a mérkőzés. Ellenfelünk még eddig nem látott agresszivitással és hiba nélküli játékkal rukkolt elő, mi pedig igencsak nehezen rázódtunk bele a mérkőzésbe. (3-6) Rövid vendég megtorpanás után Amaral ütése viszont már az egyenlítést jelentette, Rövid helyzeti előnyünket nem tudtuk megszilárdítani, nyitásfogadásunk sajnos nem igen volt értékelhető, a Benedek koncentrált játékkal 9-13-ra kerekítette a mérkőzést, mi pedig már kérhettük is ki az időnket. Az eligazítás szemmel láthatóan jót tett, Whitney és Dani két-két pontjához hozzá jött még két vendég hiba, s máris 15-14. állt a csarnok falán a kijelzőn. Az elszakadást jó blokkmunkának köszönhettük, Ambrosio és Amaral összesen hármat gyűjtött, amivel 20-15-re el húztunk, s előnyünket megtartva, magabiztos pontokkal megnyertük az első szettet. (25-19)

Jó szokáshoz híven, a Szent Benedek kezdte a pontgyártást, de most nem volt rövidzárlatunk, 4-4 után 7-4-re jöttünk fel, hogy meg is álljunk egy időre. A kubai Perez Ramost nem tudtunk tartani, vezérletével 11-12-nél már ők vezettek. Jobban fogadtunk most, Kilyénfalvi pedig gyorsan egalizált, majd majd Whitney 89 km/h-ás ásza, és Kilyénfalvi egy támadása és egy blokkja ismét magunk javára fordította a szettet. (15-12) Ellenfelünk ettől nem ijedt meg, sőt a felpaprikázott hangulatban a lengyel Wojcik vezérletével egyenlített, hogy aztán két hibával le is adja azt. (18-16) Egy újabb fordulattal viszont a véghajrára a Benedek fordult jobban, köszönhetően kubai szélsőjüknek. (19-21) Érkezett Ambrosio helyett Sziládi nyitni, akinek nyitássorozat teljesen megzavarta a Füredet. Előbb egy ászt kaptak, majd Whitney paszírozott be egy kivédekezett labdát. Egy állásrendi hibával pedig már szettlabdánk volt, amit Sziládi ásza le is zárt. Egy szettre kerültünk a továbbjutástól. (25-21)

A 2-0-ás vezetésünk, nem törte meg a nagyot küzdő vendégeinket. Nagyon akartak ma, a három mérkőzésen most a legjobban. Ennek eredménye abszolút meglátszott a pályán is. A fáradhatatlan Perez Ramos a hátán vitte a csapatot, és az már az előző szettek 5 és 6 pontján rálicitálva, 9-ig meg sem állt ebben a játékrészben. Whitney sajnos kicsit elhalványult, rengeteg ütése jött vissza a jól blokkoló fehér mezesekről, így nemigen tudtunk ellépni, de szerencsére a Füred sem. 12-12-ig felváltva este így a pontok, ekkor azonban két hibánk és egy centertámadást követően 12-15-re a Benedekhez került az előny. Horváth András cserékkel próbálta frissíteni a csapatot, így Ambrosio blokkja újra egyenlő állást állított fel. (17-17) a foggal és körömmel küzdő ellenfelünk viszont szépen ellépett, és amíg mi két ők gyorsan 7 pontot kreáltak, így 19-24-nál már nem sok reményünk maradt, hogy meg nyerjük a szettet. Derekasan küzdve ugyan felkapaszkodtunk 23-ig, de az utolsó pontot mégis ők csinálták meg, így a rájátszásban először vesztettünk itthon szettet!

A szettvesztés, szerencsére most nem hozott törést, sőt agresszivitásban és motivációban jót is tett. Hihetetlen dominanciával kezdtük meg a menetelést. Whitney remek nyitássorozatából két ász is született, ami pedig nem az volt az visszajött és a potya labdát vagy az átszállót rendre értékesítettük. Így esett meg hogy ellenfelünk első pontja előtt mi már hetet jegyeztünk fel. (7-1) A túloldalt megint csak Perez szórta a pontokat, de amíg ő háromig jutott, csapatunk már 10-et számolt. A hét pontos előnyt ráadásul tovább tudtunk növelni, 16-7-nél már a második vendég időkérés szakította meg sorozatunkat. Ambrosio pontjával már tíz pont is volt közte (20-10) Innen kicsit felengedtünk, pontosabban a 27 pontig jutó Perez Ramos feljebb hozta csapatát. A kialakult 21-14 után viszont egy 4-es sorozattal, a végén a 22 pontig jutó Whitney találatával megnyertük a szettet, a mérkőzést, és a párharcot is.

Bármilyen párharcból győztesen kijönni felemelő, pláne úgy, hogy az előzetes esélyeket elemezve, nemigen gondoltunk hogy három meccsből és egyetlen vesztett szettel lezárhatjuk a párharcot. Az öröm most még pár napig kitart, hiszen így Extraligás tagságunkat így jövőre is megtartottuk. A bajnokságnak viszont nincs vége, vár ránk a FATUM-Nyíregyháza és a DVTK párharc győztese, akivel az ötödik helyért szállhatunk „ringbe”. Azt megígérhetjük, hogy nem fogunk feltartott kézzel érkezni…..Hajrá LILÁK!!

………………………………………………………………………………………………..…………………………………………………………………………………………………..……………………………..…………………

2024.03.23. Budapest, UTE Csarnok

UTE – SZENT BENEDEK RA 3-1 (25-19, 25-21, 23-25, 25-14)
Pontszerzőink: Whitney 22, Amaral 15 , Ambrosio 14, Dani Laura 11, Moreno 5, Kilyénfalvi 9, Sziládi 2,

Összeállítás, jegyzőkönyv itt  teljes statisztika itt