UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


HÁTORSZÁGBÓL JELENTJÜK – Elrajtolt az U17 és az U13 bajnokság is


Image

A hétvége sem múlt el UTE-s sikerek nélkül hiszen pályán voltak U17-es és U13-as csapataink, valamint NB1-ben is rendeztek fordulót. Nézzünk milyen eredmények is születtek.

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

U21 – NBI-es fiókcsapat

Sajnos a harmadik forduló sem hozott még sikert U21-es fiókcsapatunknak. A tavalyi bronzérmes VASAS otthonában játszottunk, és három szoros szettben alulmaradtunk az eddig hibátlan piros-kékek ellen.

Selmeczi Zsuzsanna nyilatkozata:

Hiába kaptunk ki most, végre láttam a csapatomon, hogy kezdenek csapatként játszani és ha a taktikai védekezésünket is a helyére tesszük az ilyen mérkőzéseket másképpen tudjuk lezárni.

2023.10.22. Budapest, VASAS Folyondár utca
VASAS – UTE 3-0 (25-21, 25-21, 25-22)

A statisztikát itt találod: VASAS-UTE

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

U17 – LILA

A Szalayné Sebők Éva U17-es országos bajnokság I osztályának alapszakasza is megkezdődött vasárnap. LILA csapatunk Nyíregyházára látogatott, ahol egy győzelemmel és egy vereséggel rajtolt.

Horváth-Ancsin Kitti értékelése:

Sajnos van bennem egy kis hiányérzet főleg az első mérkőzéssel kapcsolatban. A Nyíregyháza elleni első szoros szett után nagyon ellaposodott a játékunk, ami nagyon nem tetszett. A második mérkőzésen, már már láttunk nagyon szép dolgokat a lányoktól, amit edzésen is gyakorolunk, de azért van még hova fejlődni! Örülök a három pontnak. „

2023.10.22. Nyíregyháza, Vasvári Gimnázium

UTE U 17 LILA – NYÍREGYHÁZA 3-0 (23-25, 10-25, 25-12-25)

UTE U 17 LILA – DUNYAKANYAR LSN 3-1 (25-20, 25-15, 23-25, 25-17)

Részletek itt.

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

U17 – FEHÉR

Nagy Júlia vezetőedző rövid beszámolója az első fordulóról:

A U17 második vonalában a fehér csapattal is megkezdtük a bajnoki idényt. Idegenben játszottuk az első mérkőzést Kistarcsa csapata ellen. Félénken visszafogadta játszottunk de a győzelem nem forgott veszélyben 3:0 arányban nyertünk. A második meccset Taksony csapatával vívtuk ahol a játékunk nem javult de is 3:0 lett a végeredmény. Megyünk tovább.

2023.10.21. Kistarcsa

UTE U17 FEHÉR- KVRSC 3-0 (25-18, 26-20, 25-23)

UTE U17 FEHÉR- BSTSE 3-0 (25-21, 25-6, 25-21)

Részletek itt

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

U13 – LILA

Az I osztályú lila csapat egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hazai rendezésű fordulót. A VASAS SC-től egy vereség, míg a Szeged ellen egy magabiztos győzelem született. Varga Viktória vezetőedző így értékelte a szombatot:

„Úgy gondolom, hogy nagy akarattal kezdtük meg a bajnokság első fordulóját. A Vasas csapata ellen egy magabiztos és szép játékkal tudtuk elkezdeni a mérkőzést, majd sajnos hullám völgyekbe keveredtünk. Az első és a negyedik játszmában jól játszottunk, ezt a hőfokot kell tovább vinnünk a következő fordulókra. A Szeged csapata ellen meghúzott nyitásokkal, jó támadásokkal és csapatmunkával tudtunk játszani aminek meg lett az eredménye. Dolgozunk tovább hogy a hiányosságainkat kijavítsuk és ne legyenek ekkora hullámvölgyeink. Ügyesek voltak a lányok”

2023.10.21. Budapest, UTE Csarnok

UTE U13 LILA – VASAS SC PIROS 1-3 (25-20, 17-25, 10-25, 20-25)
UTE U13 LILA – SZRSE NARANCS 3-0 (25-7, 28-26, 25-23)

Részletek itt

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

U13 – FEHÉR

A hazai rendezésű tornán felemásra sikeredett a bemutatkozás a II osztályban. a Fehér csapat szoros mérkőzése verte a KSE gárdáját szetthátrányból fordítva, míg a Miskolci Sportiskolától vereség lett az eredmény.

Víg Ivett Bernadett így értékelt: „Első meccsünk a tapasztalat szerzésről szólt , kipróbáltam élesben , kit hogy lehet játsszatni. Örülünk hogy azt megnyertük. Sajnos a második ,ár nem sikerült, de bizakodó vagyok, láttam sok jó megmozdulást, amiből tovább építkezünk.”

2023.10.21. Budapest, UTE Csarnok

UTE U13 FEHÉR – KSE U13 FEHÉR 2-1 (20-25, 25-23, 25-20)
UTE U13 FEHÉR – MISKOLCI SPORTISKOLA 1-2 (21-25, 25-16, 16-25)

Részletek itt

—————————————————————————————————————————————————————————————————————————————-

g.a.