DÖCÖGÖS JÁTÉK A FOLYONDÁRBAN

A sorsolásokat ismerve, az idei évben elég sok UTE-VASAS párharc következik, s nem csak azért mert a Vasasnak két csapata van az Extraligában, hanem mert a kupában is a VASAS ágon vagyunk, ráadásul a 8 közé jutásért is a Vasassal játsszunk majd. Azzal a VASAS SC-vel, amelyik idén fiókcsapatként elindult az Extraligában és tegnap igencsak […]
LEGYŐZTÜK A KAPOSVÁRT IS

Tegnap este második mérkőzésünket játszottuk az Extraligában. Hazai pályán fogadtuk az utóbbi időszak mumusát, a Kaposvárt. Az elmúlt években nem sok babér termett ellenük, tavaly is mindkét bajnokin és a kupanegyeddöntőben is kikaptunk tőlük, két éve pedig az ötödik helyért csatáztunk amiből szintén ők kerültek ki győztesen. Az előző fordulóban ők is nyertek így a […]
GYŐZELEM A NYITÁNYON

Két hónap felkészülés után, október első szombatján nekünk is elkezdődött a Extraliga 2024/25-ös szezonja. Csapatunk idénre teljesen átalakult, új játékosok, új vezetőedző, új stáb. A csarnok, és hangulat viszont maradt a régi, így közel félezer drukker előtt léphettünk pályára a MÁV ELŐRE csapata ellen. A felkészülés során már találkozott a két csapat, a székesfehérvári felkészülési […]
PÁNAMERIKA ÚJ BAJNOKA: KUBA

Történelmi sikert ért el ma hajnalban a Kubai U23-as válogatott, ők lettek a Pánamerikai játékok új bajnokai. A döntőben azt a jóval esélyesebb Dominikai Köztársaságot múlták felül, aki a 2012 óta íródó torna összes eddigi kiírását megnyerte. Kubának így ez első aranya, korábban három bronzérmet gyűjtöttek (2014, 2016 és 2018) A mexikói Xalapa Velodomjában a […]
ÚJ LAPOT NYITOTTUNK – ELKEZDTÜK A FELKÉSZÜLÉST

Felnőtt csapatunk a héten elkezdte a felkészülést az Extraliga 24/25-ös szezonjára. A csapat ugyan még nem teljes, Graisey Finé, Baksa Panna a jövő héten, a többiek pedig a válogatott programok után csatlakoznak csak, így Ambrosio Melani és Jámbor Cecília az dánok és a belgák elleni EB selejtezők után augusztus végén, a két U23-as kubai válogatott […]
ÚJ ERÖNLÉTI EDZŐ ÉRKEZIK

A következő szezonban Karolj Ferenc felel csaptunk fizikális állapotáért. Új erőnléti edzőnk 2006 óta benne van a röplabdában, 2020-tól ráadásul a magyar mezőnyben dolgozik, hozzánk Békéscsabáról teszi át székhelyét. A vajdasági Nagybecskerekben született szakember eleinte kosárlabdában dolgozott, de viszonylag hamar megtalálta a röplabdát. Még Szerbiában volt erönléti edző először a női a Radnički Beograd csapatánál, […]
A FIATAL KUBAI TEHETSÉG CSATLAKOZIK HOZZÁNK

Idén is több kubai játékosunk lesz, hiszen Whintey James mellé válogatott csapattársa érkezik, Lisania Grafort személyében. A rendkívül fiatal feladó-átlónak ugyan még nincs nagy múltja, de már most országa egyik legnagyobbb tehetségének tartják. Tavalyi évben a román bajnokságban kezdte meg légióskodását, s a 81 szett alatt 242 pontot szerzett, ami kiváló 3 pontos szettátsagot jelent, […]
CENTERPOSZTON SZERB LÉGIÓSUNK LESZ

A belgrádi születésű Božica Marković centerposztra érkezik hozzánk a következő szezonban. A 187 cm magas középjátékost a román bajnokságból igazoltuk, de jó pár nagynevű szerb klubban is megfordult már korábban. Božica több poszton bevethető játékos, bár junior kora óta centerként számítanak rá, az átló poszt is közel áll hozzá. A gyerekkori atlétikát és tornát cserélte […]
UKRAJNÁBÓL IGAZOLTUNK SZÉLSŐ ÜTŐT

A szomszédos ukrán SC Prometeyből érkezik új ütőnk, Yevheniia Khober. A mégcsak 24 éves szélső már kétszer is megjárta a Bajnokok Ligáját ukrán csapataival, legutóbb épp tavaly jutottak a legjobb 16 közé. Az ukrán válogatottat is erősítő Khobernek, ez lesz az első idegenlégiós éve. „A háború ellenére megtartották a korábban szünetelő bajnokságot hazánkban, amit elég […]
BOLGÁR VÁLOGATOTT ÉRKEZIK HOZZÁNK

A VNL-t is megjárt bolgár válogatott Emileta Racheva nálunk folytatja pályafutását. A CSKA Szófiával idén kupa és bajnoki ezüstöket gyűjtött be, de volt már a bolgár bajnokság legjobb pontszerzője is. Eddig csak Franciaországban légióskodott, így Magyarország lesz a második légiós országa. Emileta nyolcévesen kezdett röplabdázni. Fővárosi lányként a Lokomotív Szófia színeiben játszott először, mintegy tizenhét […]