Előnybe kerültünk a NB1 Liga bronzmeccsén, az U15 is csatlakozott az országos döntős korosztályainkhoz, így biztossá vált hogy minden első osztályban ott leszünk a legjobb hat között.
U21 – NB1
A NB1 Liga harmadik helyét eldöntő párharc első mérkőzésén, hazai pályán sikerült diadalmaskodni a BDSE ellen. Az első kétt szett nagyon sima volt, magabiztosan röplabdáztunk, két szélső ütőnk vezérletével 42 perc alatt már 2:0-ra vezettünk. A túloldal folyamatosan cserélgetett próbálta ,megtalálni a aznapi lehető legjobb felállását, ez a harmadik szettre sikerült bár ehhez azért mi is asszisztáltunk, előjöttek ugyanis a hibáink. A lányok viszont hihetetlen lélekjelenléttel az utolsó pontoban fordították meg a szettet, amit a Budaörs két-három ponttal végig vezetett.
NBI középszakasz, 3. helyért
2026. április 26. Budapest, UTE CSARNOK Vezette: Fekete Bálint – Adler László
Horváth András nyilatkozata:
„Az első két szettet végig uralva, fegyelmezetten röplabdáztuk le. A harmadik játszmában visszaesett a figyelmünk, nagyon sok esetben követtünk el fegyelmezettlenséget, ettől függetlenül az első lépést megtettük, a nagyobb teher így a BDSE csapatán van. Mi egy lehetőséget szereztünk az előnnyel, a párharc lezáráshoz. Az ottani meccs nehéz lesz, otthon veszélyes csapat a Budaörs. Ennek megfelelően fogjuk kialakítani a felkészülésünket, és nagyon remélem, hogy sok szurkoló el fog tudni jönni, mert ma is sokat segítettek. Köszönjük.„
UTE-U21 — BDSE-Emericus 3:0 (25:10, 25:12, 26:24)
UTE U21: Klein 14, Fölker 7, Máthé-Barabássy 8, Kállai 12, Szemler 13, Piros 2 Csere: Pusztai (liberó), Hargitai 12 Tóth S. 2, Szabados, Ködöböcz 2 Vezetőedző: Horváth András
BDSE-Emericus: Pisák L., Imre, Mayerhoffer 5, Pisák F. 3, Gintli 5, Hernády 3. Csere. Ujvárosi, Flack (liberók), Halla 10, Gyűrűs, Meszlényi 4, Kollár. Bálint 2 Csere:Vezetőedző: Újvárosi Levente

U20 – LILA
A sérülések és betegségek miatt szűk kerettel érkeztünk Békéscsabára, de ennek tudatában készültünk és dolgoztunk a héten. A Szolnok ellen nehezen vettük fel a ritmust, az első szett után érkeztünk meg igazán a mérkőzésbe, de végül nagy küzdelemben 3:2-re nyerni tudtunk, ami fontos két pont. Békéscsaba a teljes keretével lépett pályára, komoly játékerőt képviselve, hiszen egy felnőtt válogatott és több volt meghatározó utánpótlás-válogatott játékosuk is van, akik az extraligás keretben is játszanak. Ennek ellenére a lányok önbizalommal és bátran kezdtek, az első szettben kifejezetten jól játszottunk és meg is nyertük. Utána viszont ellenfelünk magasabb szintre kapcsolt, amire nem tudtunk reagálni, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
20256.04.25. BÉKÉSCSABA, RÖPLABDA AKADÉMIA
SZOLNOKI SPORTCENTRUM – UTE U20 LILA 2:3 (25:15, 18:25, 22:25, 26:24, 14:16)
BRSE U20 – UTE-U20 LILA 3:1 (21:25, 10:25, 6:25, 12:25)
„Karóczi Szaabolcs vezetőedző nyilatkozata:
„Gratulálok a csapatnak a hozzáálláshoz és a küzdéshez. Dolgozunk tovább, és készülünk a hazai rendezésű országos döntőre. Külön kiemelném Pasztorek Nonót, aki egyedüli feladóként is stabil és jó teljesítményt nyújtott, ami ebben a helyzetben különösen nagyon értékes„”
Részletek U20 LEÁNY I OSZTÁLY KÖZÉPSZAKASZ
U20 – FEHÉR
Véget ért a FEHÉREK szezonja, a második liga utolsó előtti helyén végeztünk.
2026.04.25. BUDAPEST, UTE CSARNOK
UTE U20 FEHÉR – SZEGEDI RSE 3:0 (15:25, 16:25, 10:25)
PTE-PEAC U20 – UTE U20 FEHÉR 3:0 (25:13, 25:23, 28:26)
Czimer Attila értékelése:
„Megvolt a stratégia, ami működött is. Sajnos ezt a fegyelmezettséget nem sikerült teljes szettekig megtartani, így elúsztak a pontok. Van még egy mérkőzés, amit nagyon szeretnénk megnyerni.
Gratulálok a szegedi csapatnak, és sok sikert kívánok nekik a döntőben!„
Részletek Leány U20 II osztály KÖZÉP alapszakasz
U15 – LILA
Az első mérkőzésen nem megfelelő energiával kezdtük el a mérkőzést, a második szettben feljavultak a nyitásaink és ennek köszönhetően megvillantottuk tudásunkat, de egy szett győzelemnél ez nem volt elég többre, nagy arányú 3:1-es vereséget szenvedtünk el a Vasas ellen. A második mérkőzést is hasonlóan kezdtük, mint az elsőt, a második játékrészben kezdtünk el életjeleket mutatni, azonban megfordítani már nem tudtuk az állást. Ez után egy kicsit megváltoztatott felállással megráztuk magunkat és irányítva a mérkőzés hátralévő részét megnyertük a meccset 3:2-re.
2026.04.26. BUDAPEST, UTE CSARNOK
UTE U15 LILA – VASAS SC U15 1:3 (9:25, 25:13, 17:25, 12:25)
UTE U15 LILA – EMERICUS SE U15 PIROS 3:2 (19:25, 24:26, 25:22, 25:21, 15:11)
Majer Zsolt vezetőedző nyilatkozata:
” Az első mérkőzés megnyert szettje után biztossá vált, hogy a többi mérkőzés eredményétől függetlenül ott leszünk a 6 csapatos országos döntőn. Azonban amit mutattunk a pályán figyelem és játékelemek tekintetében is aggasztó volt. A második mérkőzésünk sem volt tét nélküli, győzelmünkkel 5.helyre léptünk fel a tabellán. Örülök, hogy a csereként beeálló játékosaink lendületet tudtak adni a csapatnak és sikerült 2:0-ás hátrányból felállva győztes mérkőzéssel zárni a középszakaszt. Nagy gratulációt érdemelnek a játékosok és a stáb minden tagja is a fiziósoktól az erőnléti edzőig, hiszen az első osztályban maradás volt a cél szezon elején és most a legjobb 6 csapat közé kerültünk. Ahogy az alapszakasz után, úgy most is új célokat tűztünk ki, 3 hetünk van felkészülni az országos döntőig és megmutatni, hogy mire vagyunk képesek egy 3 napos tornán a korosztály legjobb csapatai között!”
Részletek LEÁNY U15 I OSZTÁLY KÖZÉPSZAKASZ
U15 – FEHÉR
FEHÉR csapatunk is lezárta a szezont és két győzelemmel végül a középszakasz második helyén végzett. A lányok így lemaradtak a bajnoki döntőről de remek munkát láthattunk az évben amit az elért eredmény híven tükröz.
2026.04.26. BUDAPEST, UTE TÁBOR UTCA
UTE U15 FEHÉR – DUNAKANYAR LSKN 3:0 (25:17, 25:21, 25:14)
UTE U15 FEHÉR – PTE PEAC U15 3:0 (26:24, 25:13, 25:9)
Részletek Leány U15 II osztály KÖZÉP középszakasz
—————————————————————-
g.a.

