UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


U17 ÉS AZ U13 SIKEREI A HÉTVÉGÉN


Image

NB1-es fiókcsapatunk hazai pályán kikapott a Szegedtől, U17-es és u13-as élvonalbeli csapataink viszont remek győzelmekkel meneteltek tovább a középszakaszban, Itt vannak a részletek:


NB1-es fiókcsapatunk, nem várt vereséget szenvedett szombaton. Hazai pályán nem tudtunk itthon tartani minhárom pontot a Szeged ellen. Pedig remekül indult a mérkőzés, a jó hangulatot a meccs előtti köszöntés és szolgálta, a szakvezetés ugyanis az U19-es, nagyban a Nb1-es játékosokra épülő épülő MEVZA tortna győztes csapatot is köszöntötte, A nagyon sima első szett után, úgy tűnt, hogy semmi meglepő dolog nem fog történni, sajnos nem így lett. A Szeged kezdte jól olvasni játékunkat, feljavult a védekezése, és fogadása is, mi pedig bele-bele is hibáztunk így szorosan de elment a második szett. A harmadik részben sem volt meggyőző játékunk, a szett elején futottunk is az eredmény után. 21:19-nél úgy előnyben voltunk, de remekül védekező ellenfelünk előbb hárította a szettlabdát, majd pedig élt a lehetőséggel, és lezárta a játékrészt. A negyedik szettben megráztuk magunkat, és lehengereltük a Szegedet, aki a szett végén már a kezdőket pihentette az ötödik szettre. A rövidített játékrészt nem kezdtünk jól, a Szeged pedig végig vezetve őrizte meg előnyét és fordította meg a meccset.

Női NB I. Liga Alapszakasz 18. forduló
UTE U21 – SZEGEDI RSE 2:3 (25:12 21:25 24:26 25:7 9:15)
Budapest, UTE Csarnok, 79 néző. Vezette: Gyulai – Nagy Zs.
UTE U21: Tóth Sára 17, Fölker 4, Máthé-Barabássy Kata 20, Kállai 12, Szemler 3, Szabados 4. Csere: Pusztai (libero) Klein 5, Hargitai, Piros, Ködöböcz 2 Vezetőedző: Horváth András
SZEGEDI RSE: Magos-Dóra, Szűcs G. 14, Tóth L. 9, Sojnóczky 11, Horváth 1, Nyers 12 Csere: Nagy-Hegyesi Luca, Meszlényi (liberók), Lőrincz, Török, Czakó 2, Horváth 1 Vezetőedző. Milodanovics Andrea

(A részletes statisztika az eredményre kattintva elérhető)


Újabb győzelmet jegyezhetünk fel az U17 csapatának. A hétvégén hazai pályán nyertek kettőt, a Kaposvár és a Székesfehérvár ellen zsebeltek be hat pontot.

2026.02.22. BUDAPEST, UTE CSARNOK
UTE U17 LILA – MÁV ELŐRE KÉK 3:1 (14:25, 25:18, 25:8, 25:19)
UTE U17 LILA – KASI U17 SÁRGA 3:1 (25:21, 25:12, 23:25, 25:9)

Részletek: Leány U17 középszakasz


Egy győzelem és egy vereség kerül be a FEHÉREK eremdényei közé, így nyolc meccs után a hetedik helyre kerültünk a középszakaszban.

2026.02.22. BUDAPEST, TÁBOR UTCAI SPORTCSARNOPK
UTE U17 FEHÉR – BVSC_ZUGLÓ KÉK 0:3 (18:25, 19:25, 17:25)
UTE U17 FEHÉR – PASE 3:0 (25:21, 28:26, 25:20)


Részletek: Leány U17 II osztály KELET középszakasz


Felemás eredményt hozott a Bíbor csapatunk. Egy győzelemmel és egy vereséggel jöhetett haza vasárnap Szigetszentmártonból.

2026.02.22. SZIGETSZENTMÁRTON, ÁLTALÁNOS ISKOLA
KSE U17 KÉK – UTE U17 BÍBOR 3:0 (25:21 , 25:15, 25:19)
RÁCKEVE – UTE U17 BÍBOR 1:3 (25:15, 18:25, 14:25, 24:26)

Részletek: Leány U17 III osztály KELET B – középszakasz


U17 – PINK

Puentes Rivery Yuliel (Tato) nyilatkozata:
„Nem ez volt a legjobb napunk. Sok hibát követtünk el, és hiányzott a koncentráció, főleg az első mérkőzésen. Az agresszivitásból is többre lett volna szükség. De itt még nincs vége. Három mérkőzésünk van hátra, és még mindig elérhetjük azt a helyezést, amit a szezon elején kitűztünk célként. Most arra kell koncentrálnunk, hogy jobban eddzünk, és nagyobb intenzitással, nagyobb elszántsággal lépjünk pályára. Tanulunk belőle, javítunk, és megyünk tovább.”

2026.02.22. BUDAKALÁSZ, PATAKPART ÁLTALÁNOS ISKOLA
RÖPILIS KSE – UTE U17 PINK 3:0 (25:8, 25:10, 25:23)
TFSE – UTE U17 PINK 3:0(25:18 25:9, 25:16)


Részletek: Leány U17 III osztály KÖZÉP „B” középszakasz


Két győzelemmel menetel tovább az U13. Székesfehérváron most a MÁV és a KAPOSVÁR ellen sikerült négy szettben győzni.

2026.02.21. SZÉKESFEHÉRVÁR, MÁV ELŐRE UTÁNPÓTLÁS KÖZPONT
MÁV ELŐRE KÉK – UTE U13 LILA 1:3 (25:23, 10:25, 7:25, 19:25)
KASI U13 SÁRGA – UTE U13 LILA 1:3 (25:23, 9:25, 23:25, 14:25)

Selmeczi Zsuzsanna nyilatkozata:
„A hétvégén a győzelmek ellenére, nagyon hullámzó és küzdelmes játékot mutattunk, ami kicsit a sérültjeink hiányának is köszönhető volt hiszen sok új felállásban kellett játszanunk.Ennek a hullámzó játéknak az elemzése és javítása lesz a fő fókusz a következő hetekben.”

Részletek Leány U13 I osztály középszakasz


Sajnos a lila csapattal ellentétben sajnos két vereség lett a pécsi túra eredménye.

2026.02.21. PÉCS, KODÁLY ZOLTÁN GIMNÁZIUM
PTE PEAC ‘A’ – UTE U13 LILA 3:1 (25:6, 20:25, 25:16, 25:13)
VSD U13 – UTE U13 LILA 3:2 (23:25, 25:10, 25:11, 17:25, 8:15)


g.a.