Fotó: Dömötör Csaba
Csapatunk a Magyar Kupa sorsoláson sajnos a legnehezebb ágra került. Már a nyolcaddöntőben is csak ránk várt Extraligás csapat, de mint ismeretes ezt a párharcot sikerrel vettük. A nyolcaddöntőben viszont a címvédő Vasas Óbuda az ellenfelünk, akik ellen az első mérkőzésre ma este került sor.
Török vezetőedzőnk Alper Erdogus igencsak felforgatott felállásban küldte pályára a csapatot. Racheva hiányzása miatt Finé –Martinez szélső ütő poszton nevezte a kezdőbe, Whitney James mellett. Az átló így Grafort volt, feladóként Bagyinka lépett pályára, center posztokat pedig Ambrosio és Markovic kapta.
Jól kezdtünk, két jó blokkal parázshangulat alakult ki, és jó támadásokkal agresszív játékot mutatunk be. (7-5) A folyamatos vezetéstől mintha meg is ijedtünk volna, Bannister vezetésével el is olvadt, sőt a Vasas a koncentráltabb játékával 9-12-ra meg is fordította az állást. Alper időt kért, amivel fel is tudtunk zárkózni, Bagyinka remek nyitássorozatával újra egyenlő volt. A BL-ben vitézkedő ellenfelünk viszont megrázta magát, és jó nyitásokkal és jó blokkokkal ismét megához ragadta az előnyt, amit a szett végére csak tovább növelt, és magabiztosan 8 ponttal meg is nyert. (17-25)
A második játékrész elején rengeteg hibánknak (sorozatban négy) köszönhetően egészen gyorsan lett 3-7. Alper feladót cserélt, jött Márcz Mira, és kissé össze is kapta a csapatot, 7-9-nél már ismét szoros eredményt láthatott a közönség. Csúsztunk, másztunk, és tapadtunk ellenfelünkre. Jó volt látni hogy mindenki beleadott mindent. Fogást nemigen találtunk a rendkívül egységes piros-kéken, akik remekül védekeztek. Szorgalmas munkánknak eredménye 14-13-kor átvett vezetésünk ami sajnos tiszavirágéletűnek bizonyult, Whitney rontott nyitása után magasabb fokozatra kapcsoltak az Óbudaiak, és a csereként beállt Fekete és Sillah vezérletével előbb öt majd három pontot termeltek zsinórban amire mi csak egyet-egyet törlesztettünk. (16-22) A különbséget a szett végére sem tudtunk eltüntetni, így az első szett eredménye duplán került a jegyzőkönyvbe: ez is 17-25 lett.
A harmadik szettben maradt Mira irányítani, a túloldalon pedig centerben Fekete. Vasas ott folytatta ahol abbahagyta, Sillah és Bannister felváltva mattolták a lányokat. (3-6) Alper időt kért, a túlodalon pedig nem várt hibasorozattal közeledtünk, sőt jó támadásokkal két pontra is zárkóztunk (10-12) Le a kalappal a lányok küzdeni tudása előtt, rég nem látott tűzzel mentek minden labdáért. A 3-4 pontos különbség sajnos állandósult, pedig a szett végére magunk mögött hagytuk a hibáinkat is. Így a legszorosabb szettel ugyan de vereséget szenvedtünk. (20-25)
Alper Erdogus értékelése:
„Gratulálok a Vasas csapatának! Úgy érzem küzdöttünk mindvégig a mérkőzésen, de amikor jól védekeztünk, akkor nem tudtuk befejezni a támadásainkat. Megpróbáltunk mindent megtenni a győzelem érdekében, de sajnos ez ma nem sikerült.”
Csapatunk legközelebb december 30-án lép pályára, ennek a meccsnek a visszavágóján, a Folyondár utcában.
UTE – VASAS ÓBUDA 0-3 (17-25 17-25 20-25)
UTE Röplabda Csarnok, 300 néző. Vezette: Mezőffy Zs., Halász E.
UTE: Whitney 6, Ambrosio, Grafort 9, Finé 13, Markovic 6, Bagyinka 2. Csere: Dömsödi (liberó), Märcz 1, Jámbor, Hober, Zólyomi 1, Csereklye 2. Vezetőedző: Alper ErdogusVasas Óbuda: Török 7, Papp O. 4, Bannister 20, Sillah 14, Abdulazimova 1, Leite 4. Csere: Juhár, Szalai A. (liberók), Fekete F. 6. Vezetőedző: Giannis Athanasopoulos