A lassan két hónapja befejeződött bajnokság óta legnagyobb örömünkre nem sok változás történt Extraligás csapatunk háza táján. A játékosok egy része jól megérdemelt pihenőjét tölti, míg mások a felnőtt és korosztályos válogatottakban bizonyítanak. A háttérben azért gőzerővel dolgozunk az új keret kialakításán. A következő napokban első kézből értesítünk mindenkit csapatunkban történő változásokról.
Négy légiósunktól búcsúzunk, és köszönjük nekik egész éves kitartó munkájukat.
A tavalyi szezonra visszatérő argentin Camila Hiurela minden meccsen pályára lépett, a legtöbb pontot és ászt ő szerezte nekünk. Stabil fogadása és védekezése, kifogyhatatlan energiája erős stabilitást adott csapatunknak.
A kanadai Hayley Goodwin sok nehéz helyzetet megoldott, és bizonyította, bármikor lehet rá számítani. Első külföldi szezonjából jó emlékeket vihet haza.
A szintén kanadai Jenna Woock később érkezett csak csapatunkhoz, de rátermettségével, hozzáállásával gyorsan beilleszkedett és megállta a helyét első külföldi szezonjában. A nevéhez fűződik az egy bajnoki mérkőzésen elért legtöbb blokkpont. A Kaposvár elleni mérkőzésen kilencszer sáncolt, ezt a teljesítményt egyetlen másik csapat játékosa sem tudta überelni.
A szerb Bjanka Stojanovic, fiatal kora ellenére sokat fejlődött nálunk, és rengeteg tapasztalatot gyűjtött. Biztosak vagyunk benne, hogy új csapatában is meg fogja állni a helyét.
CAMILA, HAYLEY, JENNA, BJANKA, SOK SIKERT A TOVÁBBIAKBAN ÉS KÖSZÖNJÜK!