UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


EMELT FŐVEL ESTÜNK KI A MAGYAR KUPÁBÓL


Image

Fotók. Imre György

Nem sikerült a bravúr, a Békéscsaba jutott tovább a Magyar Kupában, miután a negyeddöntő visszavágóján 3:1-arányban nyert ismét. Mint ismeretes, a két csapat korábbi meccsén 3:1-es vereséget szenvedtünk itthon, így a továbbjutáshoz nem kis feladat várt ránk: előbb a meccset kellett volna 3:0 vagy 3:1-re megnyerni, majd ezt követően egy aranyszettet is be kellett volna zsebelni, ott, ahol idén eddig csak a címvédő VASAS Óbuda tudott nyerni a múlt hét vasárnap. A csapat óriásit küzdött, egészen sokáig megvolt a lehetőségünk a fordításra, de nem tudtuk teljesen megtörni ellenfelünket, és így már csak egyetlen sorozatra, a bajnokságra kell koncentrálnunk idén.

Lisania Grafortra átló poszton továbbra sem számíthattunk, viszont egy új felállással próbálkoztunk: Pezelj helyettesítette az átló szerepkört, aki a fogadásba is besegített, Tkachenko pedig eredti posztjára került vissza, a szélre. A másik oldalon Yordanova ütőnkben bízhattunk, a centerpárost továbbra is Ambrosio és Nacsa-Pekárik adta, a karmesteri szerep Kucharska kezében volt, liberóként pedig Dömsödi Tamara szerepelt.

Megint minden jól indult, az új felállással alaposan megleptük ellenfelünket. Rendkívül pontos és agresszív játékkal néhány perc alatt tudatosítottuk, mi aranyszettet akarunk játszani! Jó nyitásfogadásunknak köszönhetően centereink kíválóan ontották a pontokat a szett elején, majd fokozatosan helyeződött át a teher a szélsőinkre, akik támadásai fokozatosan őrölték fel a szívósan ellenálló hazaiakat. Ellépni csak a szett közepén tudtunk, Ambrosio nyitássorozatával 15:19-nél már négy pont volt közte. A bizonytalankodó Németh Lucát Gajdács váltotta, de a hazaiak így sem tudtak közeledni, mi pedig éltünk a lehetőséggel és elhoztuk a lélektanilag nagyon fontos első szettet. (18:25, 0:1)

A második szettben kicsit alább hagyott a lendületünk, a BRSE rendezte sorait, és kicsit más fokozaton égette a motort. Ambrosio elbizonytalanodott, szélsőinket is megállították blokkokkal, 12-ig tartottuk a lépést, itt sorozatban háromszor is hibáztunk, ami döntőnek bizonyult. Németh Luca gyenge fogadását eredményes támadásaival kompenzálta, a szettben remekül játszó Robinson vezérletével az előző szett eredményét állították be, így már csak egyetlen szettre kerültek a továbbjutástól. (25:18, 1:1)

A harmadik szettben visszataláltunk a helyes útra, és jó megoldásainkkal a BRSE-t kényszerítettük lépéshátrányba. Ambrosiot a fiatal Szakály váltotta, aki első érintésével máris blokkpontot hozott. Beállása nagyot lendített most a csapaton, szépen tartottuk a két pontos előnyt, mi több 10:14-nél már négyre növeltük. Aztán jött az a bizonyos 16, ahol ebben az évben igencsak sokszor már megtorpantunk. A spanyol szélső Schlegel vette át a túloldalon az irányítást, amire nem tudtunk válaszolni, így a hazaiak visszajöttek a meccsbe, Bár két pontos előnyünkkel mi értük el előbb a húszat, (18:20) hat ponttal később viszont már 23:21-volt oda, egy 5:1-es csabai szériával. Volt még egy időnk, amivel igencsak jól is sáfárkodtunk, mert most mi jöttünk három ponttal zsinórba, így először nekünk volt szettlabdánk. A lehetőséggel viszont nem tudunk élni. Hihetetlen izgalmak következtek, két pont ott, és a Békéscsaba már csak egy pontra került a továbbjutástól. Ezt a nyomást viszont csak három labdamenetben tudtunk elviselni, a negyedikben megtorpant az addig kiválóan múködő fogadásunk, a Csaba pedig egy könnyed blokkal majd egy visszatámadással pontot tett a továbbjutásra. (29:27, 2:1)

A továbbjutás eldőlt, így a negyedik játékrészre mindkét oldal frissített, és az addig nem játszó játékosok kaptak lehetőséget. A tudósításba pedig így csak egyetlen mondat kerül: motválatlanságunk és a csalódottságunk teljesen rányomta a szettre a bélyeget, a csabai tartalékok így könnyed játékkal, újoncot is avatva söpörték be a szettet és vele a győzelmet is.

Csapatunk következő mérkőzése a TIPPMIXPRO női Extraligának záró fordulója, ahol a fővárosi rangadón a címvédő, és már alapszakasz győztes VASAS Óbudát látjuk vendégül a Szilágyi úti UTE Csarnokban. A meccs február 8-án, vasárnap 19:00-kor kezdődik, reméljük rengeteg lila szimpatizánssal a csarnokban.


MBH Békéscsaba -UTE 3:1 (18:25, 25:18, 29:27, 25:17)
MAGYAR KUPA, Negyeddöntő, 2. mérkőzés,
Békéscsaba, Városi Sportcsarnok Vezette: Dr Árpás K. – Halász E:
BRSE: Allard 4, Orosz 2, Krivoshiyska 12, Németh 14, Schlegel Mosegui 12, Robinson 20. Csere: Kertész, Nánási (liberók), Gajdács 3, Isanovic 7, Mikus 1, Hermeczi. Vezetőedző: Nagy Péter.
UTE: Ambrosio 5, Pezelj 9, Yordanova 18, Tkachenko 12, Nacsa-Pekárik 11, Kucharska 3. Csere: Dömsödi, Morioka (liberók), Szakály 5, Fábián, Bilusic 3. Vezetőedző: Alejandro Altamirano.