UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


ORSZÁGOS DÖNTŐT RENDEZÜNK


Image

Május második hétvégéjén ismét országos döntőt rendezünk, a Magyar Röplabda Szövetség ugyanis pályázati anyagunk alapján nekünk ítélte a Szalayné Sebők Éva U17 Országos Bajnokság Döntőjét. A döntőt május 9-11. között rendezzük meg az UTE Csarnokban.

Az I. osztályú országos döntő a szokásokhoz híven három napos rendezvény, a bejutott hat csapat az első nap csoportmérkőzéseket játszik, ahol a másnapi keresztjáték és elödöntők párosításait alakítják ki. Vasárnapra maradnak a helyosztó, a 5. 3. és 1. helyekért.

Klubbunkat az U17 LLILA csapat, Horváth-Ancsin Kitti vezetésével képviseli, akik a középszakasz második helyén kvalifikálták magukat, és egy hete megnyerték az U20-as másodosztályú országos bajnokságot. A lányok ettől függetlenül sikerre éhesek, és a tavalyi ezüstérem után idén is cél a jó szereplés. A csapat a B jellegű csoportba került, a BRSE és a MÁV-ELŐRE ellenében lépnek pályára 14 és 17 órás kezdéssel. A színvonalas mérkőzésekre érdemes lesz kilátogatni, aki pedig ezt nem teheti meg, az az online felületen élőben követheti az összes mérkőzés alakulását, hiszen a huvnolley.tv idén is közvetíti mindhárom nap összes mérkőzését.

A mérkőzések ingyenesen megtekinthetők.

—————————————————————————————

MENETREND

2025.05.09. péntek
Csoportmeccsek
9:30 A csoport / Haladás VSE – Szent Benedek Röplabda Akadémia
11:00 B csoport / Békéscsabai RSE Fehér – MÁV ELŐRE SC
12:30 A csoport / VASAS SC Piros – Haladás VSE
14:00 B csoport / UTE Lila – Békéscsabai RSE Fehér
15:30 A csoport / Szent Benedek Röplabda Akadémia -VASAS SC Piros
17:00 B csoport / MÁV ELŐRE SC – UTE Lila

2025.05.10. szombat
Keresztjáték
10:00 1. / A csoport 2. helyezettje – B csoport 3. helyezettje
12:00 2. / B csoport 2 helyezettje – A csoport 2. helyezettje
Elödöntők
17:00 A csoport győztese – 1. keresztjáték győztese
19:00 B csoport győztese – 2 keresztjáték győztese

2025.05.11. vasárnap
Döntők
11:00 mérkőzés az 5. helyért
13:00 mérkőzés a 3. helyért
15:00 mérkőzés az 1. helyért