Fotók: Róth Gábor
Kedden este már a negyedik MÁV-ELŐRE elleni meccsen léptünk pályára. A fehérvári mérkőzés arról volt hivatott dönteni, hogy kell-e ötödik meccs, vagy lezárjuk a párharcot.
A múlt heti győztes csapatunk csak egy helyen változott Zólyomi kezdett Csereklye helyett, mellette Bagyinka, Finé-Martinez, Jelinkova, Canak és Tarin volt a kezdőben. A vendégeknél is egyetlen csere volt, viszont most egy teljesen új felállásban léptek fel a pályára. Az eddig szélső ütő Markovic most átló poszton szerepelt, így a kezdőbe került korábbi játékosunk Sziládi Viktória is.
Az első szettben agresszívan léptünk pályára, és rögtön magunkhoz is ragadtuk a vezetést, amit sajnos csak a szett közepéig tudtunk megtartani, 13-13-ról sorozatos hibáinak köszönhetően elég gyorsan kerültünk négy pontos hátrányba. Az időkérés sem segített rajtunk, a fogadásban bizonytalankodó Jelinkovát Whitney váltotta, a szett végéig összekapartunk még néhány pontot, de a végére nyolc pontos szettgyőzelmet aratott a hazai csapat. (25-17. 1-0)
A második játékrész lejét nem sikerült úgy elkapni mint a korábbit, a MÁV már három pontos előnyben volt amikor Finé-Martinez szorgos munkával feljebb zárkóztatta a csapatot. Sokkal kontroláltabban kezdtünk el játszani, blokkjainkkal nyomás alatt tudtuk tartani a Fehérvárt, akik rengeteget hibáztak, mi pedig minden lehetőséget könyörtelenül kihasználtunk. 8-18-nál már tíz pontos előnyben voltunk, amit a szett végig meg is tartottunk, szinte hibátlan teljesítmény letéve a talajra. (15-25, 1-1)

A második szett lehengerlő teljesítménye után joggal várhattuk a jó folytatást, nem is engedtük most el a kékeket, sőt a szett derekára a két pontos hátrányunkat három pontos előnyre cseréltük, Zólyomi centertámadásira nem igen jött válasz. (12-15) Épp kezdtünk volna meglódulni, amikor a túloldalon Orosz percei következtek: zsinórban három pontjával egalizált, két sáncával pedig már két pontos előnyt harcolt ki, amit a feléledő Pallag még megfejelt jó párral. (23-18) A kettős csere sem segített sokat rajtunk, így újra előnybe került a MÁV összesítésben. (25-20. 2-1)

A negyedik szettre visszajött Jelinkova, aki a egy jó támadással és egy kiváló sánccal tartotta a frontvonalat. A MÁV 5-5-től kezdte nyitni az ollót, előbb kettő, majd három pontos előnyt szerzett, hibátlan támadójátékának és a lengyel feladó okos kiszolgálásának köszönhetően vetésforgóban mindenki betalált. (11-8) Időkérésünk után egy pontra zárkóztunk, a MÁV most nem tudott elszakadni, Canak és Grafort támadásával még mindig csak egy pont volt a különbség. (16-15). A hazaiak viszont itt rákapcsoltak, a csapatkapitány Andersson pontjaihoz Pallag is hozzáfűzött kettőt, egy szerencsétlenül áttett labda pedig elpattant Canak kezeiről, így 21-17-nél már négy pontos hátrányban voltunk. Az előny előny tudatában a MÁV még magabiztosabbá vált a szett végére, Jelinkova ászát kivéve innen mi már csak az Ő hibájukból tudtunk pontot csinálni, így ennek a szettnek is öt pontos vereség lett a vége, amivel a Székesfehérvár megnyerte a mérkőzést, életben tartva az ötödik helyért folyó küzdelmét. (25-20, 3-1)
Alper Erdogus értékelése:
„Nagyon hullámzó volt a mai teljesítményünk. Blokkvédekezésünk nem volt a helyén s ezért rengeteg könnyû pontot engedtünk át az amúgy jól játszó MÁV-Elôrének. Ötödik meccsre kényszerültünk, ahol mindent meg fogunk tenni a győzelemért!”
Az összesített állás: 2-2, a párharcot eldöntő 5. mérkőzés május 4-én, 18:00-kor kezdődik az UTE CSARNOKban, hazai pályán. Legyünk minél többen, és szurkoljuk ki az ötödik helyet!
MÁV ELŐRE FOXCONN–UTE 3:1 (25-17, 15-25, 25-20, 25-20)
Székesfehérvár, 74 néző. V: Adler László – Ujházi Mónika
MÁV ELŐRE: Michalewicz 6, Pallag 15, Andersson 10, Markovic 18, Sziládi 9, Orosz 10. Csere: Kovács E., Tóth J. (liberók), Maiorano, Spándli, Szabó L., Tóth-Bodovics. Edző:Kaszap Tamás
UTE: Tarin 8, Zólyomi 8, Finé-Matinez 15, Jelinková 1, Canak 9, Bagyinka 2. Csere:Dömsödi (liberó), Jámbor, Märcz 1, Whitney 4, Grafort 4, Szatmári. Edző: Alper Erdogus
A részletes statisztika a mérkőzés eredményére kattintva elérhető.