UTE Röplabda

10-szeres Magyar Bajnok

1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1970, 1986, 1987, 1990

12-szeres Magyar Kupa-győztes

1962, 1963, 1964, 1965, 1966, 1967, 1968, 1974, 1975, 1984, 1986, 1987


HÁTORSZÁGBÓL JELENTJÜK – ELŐNY AZ NB1-BEN, MI VAGYUNK AZ U20 II. OSZTÁLY BAJNOKAI


Image

Megint egy parádés hétvégét tudhatunk magunk mögött. Utánpótlásunkban az U20 FEHÉR megnyerte a II. osztályú magyar bajnokságot, az U21 előnybe került a MTK ellen az NB1 ötödik helyéért folyó párharcban, az U15 FEHÉR-nek pedig hajszálon múlt a döntőbe jutás.

U21 – NBI

Megvan az előny az ötödik helyért folytatott küzdelemben. Az MTK csapatát fogadtuk vasárnap este, ahol igencsak fordulatos és izgalmas ötszentes mérkőzést játszottak a lányok.

Az első szettben nagyon jól kezdtünk, 6-1-re is mentünk amikor a MTK észhez tért. Ellenfelünk így gyorsan felzárkózott, és többször is kiegyenlített, de a vezetést egyszer sem tudta átvenni, mi pedig húsz felett jobban rákacsoltunk és meg is nyertük az első játékrészt. (25-22, 1-0)
A második szettben fordult a kocka, mi aludtunk be, elkényelmesedtünk ennek köszönhetőn elég korán nagy hátrányba kerültünk amit nem tudtuk ledogozni, az MTK pedig kilenc szettlabdájából a harmadikat be is ütötte (17-25, 1-1)
A harmadik etapot megint csak jól kezdtük, már 12-8-is volt az előnyünk, amikor váratlanul megtorpantunk. Egy pontra olvadt előnyünket viszont tartottuk derekasan, egészen 22-ig…..mert az MTK kiénekelte a sajtot a szánkból: 23-24-nél vezetett először, és első szentlabdájával összesítésben átvette is vette a vezetést. (1-2, 23-25)
A negyedik szettre éleződött ki legjobban a meccs. Szorosan alakuló menetelésnél most hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Egészen a szett közepéig így ment, de utánna meglódultunk, és nagy előnnyel le is zártuk a szettet. (25-17, 2-2)
A rövidített, mindent eldöntő játékrészben szerencsére ott folytattuk ahol abbahagytuk az előzőben. 8-4-es fordulást követően előnyünk csak tovább nőtt, magabiztosan lépdeltünk előre s bár az MTK mindent megpróbált, két pontnál közelebb azonban nem tudott zárkózni, mi pedig megérdemelten fejeztük be a játékrészt Báder bombájával. (15-12, 3-2)

A győzelem azt jelenti, hogy előnyből várhatjuk a pénteki (05.02.) második mérkőzést, és siker esetén mi végezhetünk előrébb a bajnokságban, az ötödik helyen.

2025.04.27. Budapest, UTE CSARNOK, 120 néző Vezette: Horváth Miklós – dr Árpás Krisztina
UTE U21 – MTK 3-2 (25-22 17-25 23-25 25-17 15-12)
UTE-U21: Fölker 11, Sojnócky 5, Báder 16, Csereklye 11, Butor 4, Kállai 17 Csere: Klein, Pusztai (liberók) Piros 2, Tóth 8, Laurinyecz, Sótonyi Vezetőedző: Karóczi Szabolcs
MTK: Endrődi 5, Kardos 11, Kindrusz 7, Riesz 9, Correa 10, Bakai 19 Csere: Divényi (libero) Bánki, Vezetőedző: Hetey Tamás

(összeállítás, statisztika az eredményre kattintva elérhető)

Karóczi Szabolcs véleménye: 
Elsőnek is a legfontosabb az az, hogy nyertük a mérkőzést. Sajnos hibáztunk sokat, és vártuk, hogy az MTK játékosai adják a pontokat nekünk. Amint az MTK levette a hibái számát, már vezettek a mérkőzésen. Szerencsére a 4-5. szettben nyomás alá helyeztük az ellenfelünket, kevés hibával játszottunk és nem csak azt vártuk, hogy hibázzon az MTK, hanem meg is csináltuk a pontjainkat. Gratulálok a lányoknak ahhoz, hogy tudtunk alkalmazkodni az új felálláshoz és, ha nem is könnyeden, de megnyertük a mérkőzést. Készülünk a visszavágóra!



U20 – FEHÉR

Az U20-as másodosztályban a U17-es LILA csapat vitézkedett, tehát egy korosztállyal feljebb versenyzett. A középszakasz három csoportjának csoportgyőztese Fóton játszotta a körmérkőzéses döntőt. Az első meccsen a Tatabánya és a Miskolc találkozott, ahol a Miskolc könnyed játékkal győzni tudott. A második meccsen mi is nyertünk a Tatabánya ellen, így az utolsó meccsen a két győztes csapatot össze, ami így egy nagydöntőnek is beillet. A fordulatos meccsen hátrányból felállva sikerült egyenlíteni, és a rövidített játékrészt is behúzva megnyerni a második vonal magyar bajnokságát! Horváth-Ancsin Kittiéknek viszont ezzel még nem ért véget a szezon, a folytatást a hazai rendezésű U17-es I. osztályú országos döntő jelenti, ahová a második helyen kvalifikált a csapat. A tornát 2025. május 9-11-ig rendezzük, érdemes lesz kilátogatni a meccsekre, és szurkolni a lányoknak.

U20 II. OSZTÁLY, ORSZÁGOS DÖNTŐ, 2025.04.26. FÓT, PHONEIX CSARNOK
MVSC FEHÉR – TRSE 3-1 (25-10, 17-25, 25-19, 25-23)
TRSE – UTE U20 FEHÉR 1-3 (14-25, 25-22, 16-25, 23-25)
MVSC FEHÉR – UTE U20 FEHÉR 2:3 (25-18, 21-25, 25-21, 20-25, 11-15)

Horváth-Ancsin Kitti vezetőedző nyilatkozata:
„Nagyon büszke vagyok a lányokra és nem feltétlen azért, mert megnyertük az U20 II. osztályt, hanem mert egyetlen pillanatban sem adták fel, hanem küzdöttek még akkor is, amikor nagy hátrányban voltunk! Úgy gondolom, hogy ez a hétvége nagyon hasznos volt számunka az U17-es döntő előtt! 2 hetünk van hátra, vannak még csiszolásra váró dolgok, ezen fogunk dolgozni! Szeretném megköszönni a Szülőknek, Barátoknak és Rokonoknak a szurkolást, sokat segített Nekünk!”

Részletek itt


U15 – FEHÉR

Hajszál híján lemaradt az U15 FEHÉR a döntőről. Rosszabb szettaránnyal maradt csak alul a DÁG SE-vel szemben, de így is nagyot fejlődött a csapat, és büszkén mehet el a nyári szünetre.

2025.04.26. BUDAPEST, TÁBOR UTCAI EDZŐCSARNOK
UTE U15 fehér – Emericus 3:0
UTE U15 fehér – Dág SE 3:2

Czimer Attila értékelése:
„Egy nem könnyű feladat várt ránk: hátrányból akartuk kivívni a döntőbe jutást. Az első mérkőzés nem okozott semmilyen akadályt célunk elérésének érdekében. Majd jött a mumusunk… Dág SE. Eddig 5 mérkőzést játszottunk velünk, és mindegyik alkalommal alulmaradtunk, egyedül őket nem tudtuk legyőzni ebben a szezonban, ezért mikor, ha nem most van az utolsó esélyünk rá. Az első játszma sok mindent elmondott: MI TÉNYLEG NYERNI JÖTTÜNK, BÁRMI LESZ IS! Első játszma letudva, 1-0 nekünk. A következőben voltak bizonyos tényezők, amik nem nekünk kedveztek, de nem akadékoskodhattunk ezeken, menni kellett. Sajnos a játszma végén sokszor fejetlen csirkeként játszottunk, végül el is ment, 1-1. A harmadik szett szinte folytatása volt az előzőnek, és nagyon szenvedtünk a pontok megszerzéséért, azonban az ellenfél eredményesebb volt, 1-2. A 4. játszmában minden nekünk kedvezett, egyszerűen a gyerekek nem hagyták levegőhöz jutni az ellenfelet, és bedarálták őket, 2-2. Következett a döntő játszma. Fej-fej mellett haladtunk, majd sikerült egy kis előnyre szert tenni, amikor térfélcsere történt. Kis megingások voltak, és sikerült felzárkózni a dági alakulatnak, sőt, megszerezték a vezetést. Egy kis nézeteltérést követően valami történt a gyerekekkel. 12:12 állásnál egyszerűen hihetetlen játékot produkáltak, pont azt, amit már évek óta látni szeretnék egy U15 korosztályú csapatnál: dominancia, siker, öröm, profizmus. Ezzel sikerült győznünk, 3-2. Nem sikerült az országos döntőbe bejutnunk, de ez a győzelem felért egy aranyéremmel. Büszke vagyok minden játékosra, a csapatra! Köszönöm a gyerekeknek a kitartást, a belém vetett bizalmukat, de főként a szemet gyönyörködtető játékot! Hálás vagyok a szülőknek, drága ultráinknak, akik mindenhova követtek minket, és végig ők voltak a 7. játékos a pályán! 💜🤍”

Részletek itt


g.a.