A hétvégén megint röplabdától volt hangos szakosztályunk élete. A hazai rendezésű U15-ös forduló mellett, az U20 Szolnokon és Balatonfüreden járt, az U17 pedig Olaszországban volt egy nemzetközi tornán. Összegyűjtöttük az eredményeket.
U17 – LILA
Rangos nemzetközi utánpótlás tornán vett rész U17-es csapatunk. A most már hagyománnyá válik az Il Torneo dell’Amicizián való részvételünk, ahol 12 csapat részvételével rendeztek röplabda tornát. A tornát 4 városban rendezték meg , a mieink szerencsére mindkét nap San Martinoban voltak. Idén sikerült megszerezni az előkelő 4 helyet. A két nyert szettig tartó mérkőzéseken az első két szett 25-ig, míg a harmadik 15 pontig tartott, ráadásul nem kellett két ponttal nyerni. A mérleg tehát: 6 mérkőzés, 5 győzelem, 4. hely.
Eredmények:
2024.09.21.
UTE U17 LILA – ZOK Krk (horvát) 2-0 (18, 11)
UTE U17 LILA – Arena Volley Team (olasz) 2-1 (17, -16, 14)
UTE U17 LILA – OK Jablanica (szerb) 2-0 (13, 15)
UTE U17 LILA – TSV Turnebund München (német) 2-0 (16, 20)
A szombati napot a összetettben harmadik helyen zártuk, így másnap a másik csoport 2. és 6. helyezett csapatával játszottunk a végső szakaszban. Sajnos hiába csak egyszer kaptunk ki a tornán, a végén nem játszhattunk a harmadik helyért, hanem az összesített eredmény miatt lecsúsztunk dobogóról a 4. helyre.
2024.09.22.
UTE U17 LILA – OK Vital Ljubljana (szlovén) 2-1 (23, -15, 8)
UTE U17 LILA – Argentario Progetto Vollei (olasz) 0-2 (-23, -25)
A torna részletei itt megtekinthetők.
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U20 – LILA
A címvédő csapatunk, két könnyed győzelemmel kezdte meg az idei bajnokságot. Vasárnap Szolnokon jártak, ahol a hazaik mellett a BDSE ellen sem vesztettek szettet.
2024.09.22. SZOLNOK, SZMSZC JENDRASSIK GYÖRGY GÉPIPARI SZAKGIMNÁZIUM
Szolnoki Sportcentrum – UTE-U20 LILA – 0:3 ( -15, -13, -19)
UTE U20 LILA – Budaörsi DSE 3:0 ( 9, 12, 6)
Karóczi Szabolcs értékelése:
A szezon első mérkőzésén, pár olyan játékossal álltam fel a pályára, akiknek a rutinjuk kevesebb. Szerencsére éltek a lehetőséggel. Adrenalin és kapkodás miatt előfordultak hibák, de ennek ellenére szépen irányítottuk a játékot és egy alap röplabdát tudtunk játszani. Megvagyok elégedve a lányok hozzáállásával, az edzésen gyakorolt elemeket be tudták építeni a játékba.
Részletek LEÁNY U20 I OSZTÁLY ALAPSZAKASZ
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U20 – FEHÉR
Egy osztállyal lejjebb a FEHÉR U20-as csapat is elkezdte a bajnokságot. Sajnos két vereséggel rajtoltunk most, a balatonfüredi fordulóban. Az első összecsapáson a házigazda Szent Benedek RA II-, a második mérkőzésen pedig a gödöllői
MATE-GEAC bizonyult jobbnak a lila- fehér lányoknál.
2024.09.22. BALATONFÜRED, SZENT BENEDEK GIMNÁZIUM
SZENT BENEDEK RA II – UTE-U20 FEHÉR – 3:0 (23, 12, 19)
UTE U20 FEHÉR – MATE-GEAC 0-3 (-21, -24, -12)
Horváth Kristóf értékelése:
Egyelőre könnyűnek találtattunk az U20-asok között, viszont a jövő vasárnapi, hazai
U17-es fordulóra remek felkészülési lehetőség volt a mai két mérkőzés. Azért dolgozunk, hogy ott sikereket érjünk el, U20-ban pedig helytálljunk, mert sajnos ez ma csak részben sikerült.
Részletek LEÁNY U20 II OSZTÁLY ALAPSZAKASZ
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U15 – LILA
Az U15-ös első fordulóban sajnos egyből a legerősebb ellenféllel kezdtünk. A Vasassal nem bírtunk, de a második mérkőzésen javítottunk, és a MATE-GEAC gárdáját három szettben legyőztük.
2024.09.22. BUDAPEST, UTE RÖPLABDA CSARNOK, SZILÁGYI U 30.
U15 LILA – VASAS 0-3 (-22, -12, -11)
U15 LILA – MATE_GEAC 3-0 (16, 22, 7)
Részletek LEÁNY U15 I. OSZTÁLY ALAPSZAKASZ
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
U15 – FEHÉR
FEHÉR csapatunk jobban kezdte a rajtot, mint a LILA, két magabiztos győzelmet aratott Budapesten, amivel a csoport élére állt.
2024.09.21. BUDAPEST, MOZDULJ SPORTCSARNOK
PANORÁMA SE U15 – UTE U15 FEHÉR 1-3 (-19, 14, -17, -21)
VIADUKT SE U15 – UTE U15 FEHÉR 1-3 (-8, -14, -16)
Részletek: LEÁNY U15 III. OSZTÁLZ KÖZÉP C ALAPSZAKASZ
——————————————————————————————————————————————————————————————————————————-
g.a.