Vasárnap este csapatunk a Kaposvárt fogadta a Magyar Kupa negyedöntőjében. A tét az volt, ki tud előnyt szerezni a január közepi visszavágóra.
A mérkőzés Sziládi nyitásával kezdődött, amiből egy hibát követően pontot is szereztünk. 8-8-ig fej-fej mellett halatak a csapatok, elsősorban hibáinknak volt köszönhető, hogy nem mi húztunk el. A szett közepén sajnos már 6 hibánk volt, 1-gyel szemben. A rövid szünet viszont jót tett, rövidesen ki is egyenlítettük, sőt 21-19-cel mi kezdtük előnnyel a végjátékot. Egy vitatható bírói ítélet ekkor megfogott bennünket, a sorozatban jöttek a hibáink, Kaposvár pedig amit kellett beütött, így három ponttal megszerezte a szettelőnyt. (22:25)
A második játékrész elején nem jól fogadtunk és nem is jól nyitottunk, ellenfelünk minden első támadását beütötte, mi pedig nehezen hoztunk a pontokat a magas labdákból. idegesek és türelmetlenek voltunk sokszor. 11-11-ig ment ugyan az adok kapok, de aztán megráztunk magunkat, és sorra növeltük előnyünket. Hiába jött a túloldalon Szedmák helyett Godó, uraltuk a pályát, az történt végre amit mi akartunk, hibáinkat visszább szorítva, támadásaink pontos befejezésére ellenfelünktől nem jött válasz, így meglepően simán ki is egyenlítettünk. (25:15)
A harmadik szettet jól kezdtük, 4-1-ről viszont két blokkot kaptunk, na meg egy hibát is beletettünk így gyorsan 4-5-re fordult a kocka.Horváth Andás kénytelen volt már a szett elején kiékérni az első idejét, de a játék képe nem változott. (5-8) A mai napon sokat hibázó Kindelan helyére Dani Laura állt be, aki gyorsan villant is kettőt, majd Zólyomi is két pontot szerzett, amivel 11-11-re módosult az állás, és akkor még minden nyitott maradt. A remekül játszó Gretell két jó blokkjával még elmentünk 14-14-ig, de itt befagytunk. Dias villámgyors ütéseit nem tudtuk kivédekezni, majd kaptunk két ászt, aztán háromszor beköszönt a center Vilvert s máris 15-20-ra ment a Kaposvár. Az öt pont állandósult a végére, így második játszmáját is megnyerték a sárgák. (20-25)
A folytatásban beragadtunk, már ekkor kisebb hátrányból 1-5-ről kellett visszakapaszkodni, Gretell okos ejtésével és blokkjával. 11-11-ig megint felváltva estek a pontok, kiélezett csata folyt. Kilyénfalvi remekül szállt be a mérkőzésbe Ambrosio helyett, mint ahogy Whitney is jól váltotta Sziládit, pontjaikkal 15-13-ra csekély előnyt kovácsoltunk össze a szett derekára. A kaposvári időkérés után jött egy nyitás hiba, majd fogadásunk újra megremegett, s hírtelen ők mentek két ponttal. (15-17) Mi is kikértük az fejmosási időnket, viszont közeledni nem tudtunk, a két pontos hátrányunk megmaradt. (19-21) Derekasan küzdöttünk ekkor, ami meg is hozta az eredményt, mert 22-22-nél kiegyenlítettünk. A nyomást most mi bírtuk jobban, ellenfelünk átlója kétszer is hibázott, Whitney pedig egy hosszúra nyúlt labdamenet végén beütötte a szettlabdánkat, amivel visszahoztuk a mérkőzés megnyerésének reményét. (25-23)
Az ötödik szettet nagyon magabiztosan és koncentráltan kezdtük végre, ami főleg a nyitásfogadásunkban látszott. Az első pontot még a mérkőzés végére igencsak feljavuló Hurst nevéhez írtuk, de 4-4 után állva hagytuk ellenfelünket a 8-4-es fordulásig, köszönhetően többek között Whitney elemi erejű ászainak. Fordulást követően tovább tudtuk nyomás alatt tartani a Kaposvárt, a 4 pont állandósult 11-7-tel igencsak közel kerültünk a mérkőzés megnyeréséhez. Sajnos a végjátékban sok rossz döntést következett… Sorozatban hibáztunk, amivel sikeresen magunkra is húztuk ellenfelünket. (11-9) Időkérésünk után ráadásul a kétpontos előnyünk is elfogyott Dias bombáját követően. Kindelan ugyan még vezetéshez jutatott minket (13-12) de innen sorozatban hármat hibáztunk (egy nyitással és két támadással) amivel tálcán adtuk oda a mérkőzés győzelmét. (13-15)
Horváth András gondolatai:
Az első elvesztett szett után, vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe sőt a saját oldalunkra tudtuk azt fordítani. Fontos lenne hogy a szett végén illetve mérkőzés végén jó döntéseket hozzunk, ez ma többször hiányzott, s remélem tanulunk ebből. A következő mérkőzésre viszont nyitva hagytuk a kaput azzal, hogy három kettes mérkőzést játszottunk. A továbbjutás így egy mérkőzésen fog eldölni, mi pedig mindent megteszünk azért, hogy sikeresen vegyük az akadályt!
Parázs, közönségszórakoztató mérkőzés volt, ahol hiába játszottunk jól, és küzdelmesen, a végén mégis az ellenfél örülhetett. A meccs kísértetiesen hasonlított a lenti találkozóra, hiszen megint a hibák száma döntött. Hiába szerzünk jóval több pontot, hiába védekezünk fel rengeteg labdát hátul, hiába blokkolunk 21-et (majdnem kétszer annyit mint ellenfelünk) ha támadásban ilyen sok saját hibát vétünk a döntő pillanatokban. Meg kell tanulnunk sokkal türelmesebben játszani. A párharcnak messze nincs még vége. Küzdeni fogunk a végsőkig és nem kérdés hogy januárban újult erővel, tanulva a hibáinkból kiharcoljuk a továbbjutást! Hajrá LILÁK!
…………………………………………………………………………………………………..…………………………………………………………………………………………………..……………………………..…………………
2023.12.10. Budapest, UTE CSARNOK
UTE – Kaposvári NRC 2-3 (22-25, 25-15, 20-25, 25-23, 13-15)
Pontszerzőink: Kindelan 24, Amaral 17, Moreno 13, Whitney 15, Zólyomi 9, Whitney 8, Kilyénfalvi 6, Sziládi 4, Ambrosio 3, Dani 2
Összeállítás, jegyzőkönyv itt , teljes statisztika itt
A párharc állása: KNRC 2 pont, UTE 1 pont. A januári Kaposvári visszavágón tehát nyernünk kell. 3-0 vagy 3-1-es siker után továbbjutunk, míg 3-2-es győzelem után aranyszett dönt a továbbjutásról. Minden más esetben a Kaposvár jut az elődöntőben.
g.a.