Sima vereség hazai pályán

Szerző: 
Kiss Adrienn
Datum: 
2019. február 03. - 11:45

Szombat este a Vasas- Óbuda csapata látogatott el a Megyeri útra, a női extraliga soron következő fordulójában.
A Vasas jelenleg magabiztosan vezeti a tabellát, így nem számítottunk könnyű meccsre. Ám végül sajnos az lett, a Vasas szempontjából.

 

Az első szettet erősen kezdtük, vezettünk is, de aztán kettő bírói ítélet megzavarta a lányokat, amit a Vasas kihasznált és állva hagyta a lila-fehéreket! 9- 21 is volt az állás, ezt szépítették a végére14-25-re. A második és a harmadik szettet is 4-0-val nyitották a piros kékek és ugyan kicsit szorosabbá tudták tenni a mérkőzést a lányok, mindkettő szett 19-25-re végződött.

A mérkőzés eleje simán elment, de a folytatásban akadtak szép megoldások, szép pontok, aminek örülhetett a Tungsram csarnokba kilátogató közönség. Azonban a csapat teljesítménye nagyon hullámzó volt, ezt a pontok is jól mutatják. Az egész mérkőzés alatt csak kétszer vezettünk, a Vasas teljesen ránk erőltette a játékát. Ahogy Kántor Sándor edző is elmondta, az erőröplabda ellenszerét még gyakorolja a csapat és még nem sikerül mindig alkalmazni, ezért a Vasas fölénk tudott kerülni. Dolgozik rajta a csapat, hogy meglegyen az "ellenszer", de még sok munka áll előttük! 

Jövő szombaton Szombathelyre látgat a csapat a sereghajtó Haladás otthonába. Bízunk benne, hogy ott újra győzelemnek örülhet a csapat és a szurkolók!