Majdnem sikerült a bravúr

Szerző: 
Kiss Adrienn
Datum: 
2019. december 19. - 13:45

Élete leghosszabb utazásán van túl csapatunk, vagyis ami egy európai kupamérkőzésre való utazást jelenti. A Challenge kupa idei kiírásában a legtávolabb fekvő, orosz Yenisei Krasnoyarsk csapatát kaptuk ellenfelül a legjobb 16 közé kerülésért. Az első mérkőzést itthon játszottuk december 4-én, ahol a vendégek 3-1-re tudtak diadalmaskodni. 
Az első meccs elején megilletődötten kezdett a csapat, de utána szép játékkal erősödtek, ami ugyan csak egy szett megnyerésére volt elég, de ezek mellett arra is, hogy látták a lányok, hogy nem lehetetlen az orosz csapat ellen sem a pontszerzés, szettgyőzelem.
Egy sikeres Magyar Kupa negyeddöntő után, ahol is a BRSE csapatát búcsúztatva jutottak a lányok a legjobb négy közé, majd egy újabb fergeteges győzelemmel a "zsákban", szintén a Békéscsaba ellen bajnoki mérkőzésen, vágott neki a csapat a nagy kalandnak.

Krasnoyarsk 6000 km-re van tőlünk, Szibéria területén. Kedden indult a csapat, majd  egy moszkvai átszállás és több mint 6 órás repülő út után sikerült megérkezni a számunkra hideg, csípős időjárásba. A hazaiak nagyon kedvesek voltak, örömmel fogadták a csapatot.
A programban volot edzés, pihenés és városnézés is természetesen. A lányok kicsit fáradtan, de jókedvűen várták a mérkőzést, ami a Yenisei "sportpalotájában" került megrendezésre. A meccs napján szívetmelengetően az egész csarnok lila fényben úszott! 
Itt kell megemlíteni szurkolóinkat, akiknek minden tisztelet kijár, mert 16 lelkes fanatikusunk is a csapattal tartott. A hazaiak meg is lepődtek rendesen, mert vendégszurkolót se nagyon, de európai szurkolót pedig pláne nem láttak még.

Az már biztos volt a hazai mérkőzés után, hogy csak aranyszettben vívhatják ki a lányok a továbbjutást. A mérkőzés álomszerűen kezdődött, lányink megállíthatatlanok voltak, szinte fel sem ocsúdtunk és már 2-0-ra vezettünk. Ekkor sajnos Daxami Sanchez, kubai játékosunk megsérült, ami megzavarta a lányokat és az oroszok szépítettek, egyenlítettek, majd a végén 3-2-re fordítva, kettős győzelemmel mentek tovább a nemzetközi kupában.

Mindenképpen dícséret illeti a csapatot, mindent megtettek, jelenleg ennyire volt elég, de látva a javuló játékot, a fejlődést, az akaratot és küzdeniakarást a lányokon, a tavasszal még nagy dolgokra is képesek lehetnek!
A meccs után nemsokkal el is indultak haza, fáradtan, több órás repülőút után aztán megérkeztek Budapestre. Kántor Sándor az ünnepek előtt még pár edzést levezényel a lányoknak, de utána elvonulnak a megédemelt rövid pihenőjükre.
A csapat december 27-én találkozik újra, hogy megkezdje a felkészülést a folytatásra.

Gratulálunk Lányok!
Hajrá Lilák!