Kicsit nehezebben, de megvan a három pont

Szerző: 
Kiss Adrienn
Datum: 
2019. március 03. - 00:15

Szombaton, a Női Extraliga alapszakaszának, számunkra utolsó fordulójában, a Jászberény csapata érkezett a Megyeri útra.

 

Az ötödik helyen álló Jászberényt ebben az évben minden alkalommal megvertünk, így joggal bizakodott mindenki, hogy itthon megint sikerül győznünk.
Úgy is tűnt, hogy a csapatkapitányát nélkülöző csapattal minden rendben, minden sikerült, összeszedetten, koncentráltan játszottak a lányok és meg is nyerték az első szettet könnyedén 25-13-ra.
Aztán jött a második szett. És mintha a csapat elaludt volna. A vendégek elhúztak 4 ponttal, amit végig meg is tudtak tartani a szettben. Ahányszor közelebb kerültek hozzájuk a lányok, megálljt parancsoltak a jászbebrényiek és újra növelték előnyüket. Ami a végén meg is maradt, az eredmény: 18- 25. A harmadik szettben már „ébredeztek” a lányok és a kettő csapat ugyan fej- fej mellett haladt, végül sikerült a liláknak megnyerni: 25- 17. A negyedik szettben visszatért az a csapat, aki az első szettben volt pályán és bár szorosan, de 25-22-re hozták ezt a szettet, így 3-1-re diadalmaskodni tudtak a lányok!

A mérkőzés után Kántor Sándort kérdeztük, hogy mit látott a pályán: -
Úgy hiszem elhittük, hogy ez a meccs könnyű lesz, majd megnyugszunk, nyugodtan tudunk játszani, az ellenfél majd hibázik és akkor megnyerjük a meccset. De a Jászberény nem így gondolta. Megemelték a fordulatszámot, melyet mi nem tudtunk átvenni és nem is tudták a lányok azt hozni, amit az első szettben. Ez egy nagy hiba, mert pl.a play off-ban, ha ennyi előnyt adunk az ellenfélnek, azt nem fogjuk tudni behozni. Ami hozzá tartozik a mai mérkőzéshez, hogy sajnos nem tudtunk úgy felállni, ahogy a legjobb lett volna, mert sérülés, betegség miatt többen nem tudtak pályára lépni. Illetve egy fixen negyedik helyen álló csapatot, mely tudja, hogy nem léphet már előrébb, nehéz motiválni, A mai mérkőzésnek nagy tétje nem volt, csak presztizs kérdés volt a győzelem.

A lányoknak véget ért az alapszakasz, most 2 nap pihenőt kapnak, utána pedig folytatódik tovább az a szisztematikus munka, melyen már jó ideje dolgoznak. Természetesen újra edzések, edzőmeccsek lesznek a következő majd 3 hét programjai.

Kántor Sándor kiemelte, hogy nagyon kellettek a szurkolók a mai meccsen! Mivel a csapat kicsit bealudt, a szurkolók „ébresztették” fel őket azzal a fergeteges hangulattal, melyet az egész mérkőzés alatt teremtettek. Köszönjük, legközelebb a rájátszásban találkozunk!

Gratulálunk!

Hajrá Lilák!!!