Harmadik szezonját kezdi meg nálunk Manninger Luca

Szerző: 
lilafeher7
Datum: 
2021. július 26. - 16:00

Ahogy azt a korábbiakban is említettük, klubunk számára rendkívül fontos a fiatal, tehetséges röplabdázók nevelése, fejlesztése és a felnőtt játékoskeretbe való beépítése. Éppen ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a korábbi utánpótlás válogatott röplabdázó, Manninger Luca a 2021/22-es szezonban is minket fog erősíteni.

A 19 éves átló rengeteget fejlődött az utóbbi időben. Ezt mi sem mutatja jobban, hogy az ifjúsági és a junior csapatunk egyik alapemberévé vált. A tavalyi szezon során az U21-es és az U19-es Magyar Bajnokság hatos döntőjében is külön díjat kapott kiemelkedő teljesítménye miatt. A felnőtt csapatban is az idő előrehaladtával egyre többször kapott játéklehetőséget Horváth Andrástól, és így a tétmérkőzéseken is bizonyítani tudott.     

Beszélgettünk kicsit Lucával arról, hogy hogyan is értékelné az előző szezonját az Újpestben, hogyan tudja megteremteni az egyensúlyt az egyetemi tanulmányai és a számtalan edzés, illetve mérkőzés között, valamint arra is fény derült, hogy Luca, hogy látja a jövő évi bajnokságot az eddigi játékosbejelentések alapján.

U. V. Hogyan értékelnéd az előző szezont az Újpestben? Mennyire vagy elégedett az éves teljesítményeddel?

M. L. Azt gondolom, hogy a fejlődésem szempontjából mindenképp sikeres volt ez a szezon, azonban a sérüléseim miatt nem volt teljesértékű. Sajnos közel másfél hónapot kellett kihagynom. Úgy érzem, sikerült a maximumot nyújtanom, de remélem a következő szezonban még többet tudok tenni a csapatért.

U. V. A második évedet fogod megkezdeni a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmus-vendéglátás szakán, mennyire tudtad eddig összeegyeztetni a tanulást az élsporttal? Mi a titka a jó időbeosztásnak?

M. L. A Covid helyzetből adódóan online oktatás zajlott az egyetemen, így jóval könnyebb volt összeegyeztetni a tanulást és a komoly edzésmunkát. A jó időbeosztás titka az összeszedettség és az előre tervezés.

U. V. Voltál valamerre nyaralni a nyári pihenő során?

M. L. Június végén a családommal Horvátországban töltöttünk egy hetet, sokat bicikliztünk, túráztunk, és volt lehetőségem kipróbálni néhány vízi sportot. Az Őrségben is eltöltöttünk egy pár napot a barátom családjával.

U. V. A következő szezonodban miben szeretnél elsősorban fejlődni?

M. L. Szeretnék minél több időt tölteni a pályán és a lehető leggyorsabb iramban fejlődni. Célomnak tűztem ki, hogy dinamikusabb és technikásabb legyek.

U. V. Milyen egyéni és csapatszintű célokat tudnál megfogalmazni a következő szezonra?

M. L. Örülnék, ha a Magyar Kupában és az Extra Ligában is az első négy között tudnánk zárni a szezont. Ezekért a célokért fogunk nagyon keményen dolgozni egész évben.

U. V. Az eddigi bejelentések alapján, hogy látod a jövő évi bajnokság ellenfél csapatait?

M. L. Érzésem szerint a mezőny erősebb és kiegyensúlyozottabb lesz erre az idényre. Biztosan nagyon jó meccseket fogunk játszani, várom már a szezon kezdetét.

 

Sok sikert kívánunk Lucának! 

Hajrá Lilák!

 

Készítette: Kovács Lilla