BOSKÓ ÁGNEST ÜDVÖZÖLHETJÜK AZ ÚJPEST FEDÉLZETÉN!

Szerző: 
lilafeher7
Datum: 
2022. július 12. - 14:30

Boskó Ágnes személyében újabb utánpótlás válogatott játékost szerződtettünk a 2022/23-as évadra. A fiatal feladó nevelő egyesületéből, a Békéscsabai Röplabda SE-ből való távozása után, a tavalyi szezonban az MTK Budapest csapatában röplabdázott. A kiválóság júniusban junior csapatával bajnoki címet szerzett, ezzel bővítve utánpótlás bajnoki éremkollekcióját.

Miért döntöttél a klubváltás mellett?

Elsősorban azért döntöttem a klubváltás mellett, mert lehetőséget kaptam arra, hogy az Extraligában egy jobb helyezést elért egyesületben kipróbáljam magam. A stáb is nagyon szimpatikus volt, úgy gondolom, hogy jó szakemberekkel dolgozhatok majd együtt.

Horváth András edzői személye mennyiben befolyásolta a döntésedet?

Az edző személye is fontos szerepet játszott döntésemben. Bundi korábban a korosztályos válogatottban már volt az edzőm, így tudom, hogy sokat fog hozzátenni ahhoz, hogy jobb játékossá váljak.

Milyen célkitűzéseket fogalmaztál meg a jövő szezonra?

Azt, hogy a maximumot hozzam ki magamból, szeretnék minden játékelemben fejlődni, illetve minél több időt a pályán tölteni. Valamint szeretném segíteni csapatot, és egy jó eredménnyel zárni a szezont.

Hogy telik a nyarad, hogyan regenerálódsz a 2021/22-es szezon után?

A nyár folyamán próbálok sok időt a családommal és a barátaimmal tölteni, utazni, és pihenni. Olyan dolgokra is szeretek időt szánni ilyenkor, amire szezon közben nincs lehetőségem.

A tanulással mi a helyzet? Mivel szeretnél foglalkozni a röplabdázás után?

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanulok. Szeptemberben fogom kezdeni a második évemet vegyészmérnök hallgatóként. A későbbiekben majd ezen a területen szeretnék elhelyezkedni.

 

Üdv a lila-fehér családban Ági!

 

Írta: Kovács Lilla